…már nem lesz ugyanolyan, mint előtte volt. Ez szinte közhely, de az első jeleit máris érzékelhetjük.
És nem csak a terrortámadást elszenvedő Franciaországban vagy a szintén potenciális célpontországként számon tartott Németországban. Ugyanis mindkét állam a nemzetbiztonsági intézkedések jelentős szigorítására készül, ami vélhetően ugyanolyan típusú dilemmákat vet majd fel, mint a 9/11 utáni amerikai Patriot Act bevezetése.
Nem kell olyan messzire menni, a világnak ebben a szegletében is elgondolkodtató történéseknek lehettünk tanúi a napokban. Akinek van füle a hallásra, hallja, fogalmazhatnánk biblikusan, ha már úgyis annyi szó esett az elmúlt napokban a vallásokról.
Romániába látogatott Victoria Nuland amerikai külügyminiszter-helyettes, aki – a román politikusok beszámolói szerint, ami, belátom, ingatag talapzat – meglebegtette, hogy a terror- és korrupcióellenes harc jegyében mégiscsak megfontolandó lenne a nemzetbiztonsági törvény módosítása. A Big Brother-törvény néven elhíresült jogszabálytervezetről van szó, ugyebár, amely éppen csak arra nem biztosítana lehetőséget a legendásan jól felszerelt romániai titkosszolgálatoknak, hogy a hálószobánkba is bejárásuk legyen. (Bár ez utóbbira nem vennék mérget.)
Valami azt súgja, hogy ha az Egyesült Államok ezt elvárásként fogalmazza meg a bukaresti vezetés felé, akkor a szóban forgó törvényt el fogják fogadni, nem a külföldi nyomásgyakorlás hatására, természetesen, hanem a polgárok biztonsága érdekében.
Magyarországon pedig összegyűltek a parlamenti pártok frakcióvezetői, és – nagyon helyesen – a terrorellenes fellépésről értekeztek. A kormánypárt frakcióvezetője szerint a politikai korrektség már nem elég a magyar emberek megvédésére, különleges idők különleges intézkedéseket követelnek, ezért törvényjavaslatot készítenek bizonyos közösségi és vallási jelképek kiemelt védelméről.
Azt, hogy miképpen lehet egy időben leszámolni a politikai korrektséggel, ugyanakkor büntethetővé tenni egyes szimbólumok megsértését, én ugyan fel nem foghatom, de többek közt ezért sem lettem politikus.
Megjegyzendő, hogy egyelőre sem Romániában, sem Magyarországon nincs közvetlen terrorveszély, és az iszlám világ felől érkező tömeges bevándorlás sem fenyeget. A kivándorlásról ugyanez már nem mondható el, Romániában például lassan nem marad ember, aki itthon leszedné az epret.
Apa, kezdődik.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache azzal vádolja a kormányt, hogy „egyik napról a másikra” 65 évre akarja emelni a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát, ami a rendszer összeomlásához vezethet.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Két fiatal vesztette életét egy közlekedési balesetben vasárnapra virradóan Râmnicu Vâlceában. A rendőrség üldözte őket, miután nagy sebességgel közlekedtek, és nem álltak meg a jelzésre – közölte vasárnap a Vâlcea megyei rendőrség.
Elfogadta hétfő délutáni ülésén a bukaresti kormány azt a rendeletet, amely alapján havi bruttó 300 lejre korlátozzák a közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát.
A Romániai Nyugdíjasok Országos Szövetsége (FNPR) elfogadhatatlannak tartja, hogy az állami nyugdíjak megsarcolása is része legyen a deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…

A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…

Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.
Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
Láttam a neten, hogy a paradicsom rákkeltő lehet, mert tele van vegyszerrel. Az uborka is. Azt fontolgatom, hogy kiiktatom az étrendemből. A fodros kel levele jobb, tele van luteinnel és zeaxantinnal. És a sóska is (oxálsav, naftalén-diolészterek).