„Az amerikaiak könnyelmű őszintesége igen érzékenyen érinti a román kormányzatot, mely felhőtlen derűvel állította eddig, hogy mi aztán minden perzsa támadást visszaverünk! Azt is, amelyik el sem indul, mert casus belli nincs, sem hatékony parittya. De van ám Oroszországnak, s mi elég közel is vagyunk hozzá, s most éppen a barátságunk sem virágzó.

A legvadonatújabb külügyér, az aranyos Aurescu gyorsan át is fogalmazta az amerikai kijelentést, s a fölötte ködös és megfoghatatlan »bármi külső fenyegetésre« diplomáciaiasította. Ezt a szószörnyeteget csak azért nem húzom át, mert illik a helyzethez, főleg az örökös romániai mellébeszélésekhez. Mert például Iliescu szerint itt soha nem volt semmiféle CIA-börtön, kínzótábor, de a leköszönt főkém, Ioan Talpeș helyette is bevallotta a dolgot, s még azt is hozzátette, hogy a nálunk működő, feltételezett terroristákat »gyógykezelő« műintézet dolgaiban a román hatóságok nem is üthették bele az orrukat. De tudni azért tudták, ám sokkal kényelmesebb letagadni az egészet. Akár általában az igazságot mifelénk.

Különben: ha Amerikai holnap akar itt új rakétabázisokat és titkos börtönöket, hát holnap kap, ahányat csak akar, mert felülmúlhatatlanok vagyunk a haszonleső és gazsuláló szolgalelkűségben. De hát ennek is a fordítottját szoktuk mondani, monomániás kitartással. Most és mindörökkön. De reméljük, hogy erre nem lészen »ámen«. Addig fel a rakétákkal!”