„Egy tendencia mégis dominálni látszik a sokszor egymásnak szögesen ellentmondó emlékezésekben: a »dicső forradalomról« egyre jobban lehámlik a heroikus máz, s lassan azt látjuk, ami valójában volt – egy népfölkelésre rátelepedett véres államcsíny. Hát ebben tényleg alaposan különbözött a környékbeli országok történéseitől, de abban viszont megegyezett, hogy a korábbi politikai osztály sikeresen átmentette magát az új rendszerbe, sőt a második vonalával nem csupán a gazdasági, de a politikai hatalmat is megszerezte. Az új demokrácia álöltözetében.

Őket azóta sem sikerült elszámoltatni, valószínűleg nem is sikerül már soha, s maradunk azzal a rossz szájízzel, hogy a rendszerváltás – bár hozott bizonyos tagadhatatlan szabadságjogokat – semmit nem oldott meg igazán. Sem  a reális gazdasági előmenetelt, sem az életszínvonal pozitív alakulását, számunkra pedig egyáltalán nem hozott nemzeti egyenjogúságot, hiszen a nacionálkommunizmust az elvadult államnacionalizmus váltotta fel. A legrosszabb kiadásban.

A dolgok állapota soha nem fog igazán jobbra fordulni addig, amíg nem öntünk végre tiszta vizet a pohárba, s nem számoltatjuk el a teljesen felesleges véráldozatok kitervelőit, a politikai méregkeverőket, az etnikumközi állapotoknak akár a polgárháborúig való lerontását megtervezőket.”