„A a medvék is felkerültek a környezet- és állatvédők »menüjébe« a deltai »vadlovak,« a kóbor kutyák, bekamerázott gólyák, netán más cuki állatkák mellé, s így unokáink is megpillanthatják őket a természet lágy ölén. Elnézést kérek az érintettektől, ha valaki kimaradna, de én most egy, a kerítés túlsó oldalán élő szűk populáció, nevezetesen a háromszéki kollektívnyugdíjasok három és fél ezernyi társasága mellett emelnék szót, ha lehet.

Élőhelyük megfogyatkozott, beszűkült, társadalmi elfogadottságuk nemcsak alacsony szintű, minimálisnak nevezhető, hiszen nyugdíjuk átlagos értéke 300 lej körül van. A nagyközönség vajmi keveset tud a létükről, gondjaikról, mindennapjaikról. Pedig megérné: a populáció legnagyobb része önfenntartó, miután 6–10 éves koruktól kezdve végigdolgozták az életüket, nagyjából hatvanévnyi munka után is a nappal kelnek, és sötétedésig dolgoznak, mert különben éhen halnának.

Az államunk által biztosított egyhavi nyugdíjukból 30 liternyi lámpaolajat tudnának vásárolni, egyévi nyugdíjukból egy villanypásztorral be tudnák keríteni húsz­áras kukoricájukat – persze, hogy nem tehetik. Így azt rabolja az őz, szarvas, kitúrja a disznó, megeszi a medve, s ha arra jár, leszakítja az arcukat a nagyapáiktól örökölt földjükön.”