A romániai magyarság nem nyomul, nem tiltakozik, nem vitázik, szemmel láthatóan nem akarja meggyőzni semmiről a többséget – amelyik számára egyszerűen nem létezik, amíg valamelyik román nacionalista fel nem piszkálja az érdeklődését.

Mind a jelenlegi kormányfő, mind a mentora tanult emberek, még akkor is, ha eltekintünk egy visszaszívott Ponta-doktorátustól, egy cataniai mesteritől, mert Victor valóságos nyelvtehetség, és Adrian műveltségéhez vagy képzettségéhez sem férhet kétség, amivel toronymagasan kiemelkednek a főként pénzmosásra, adócsalásra és sikkasztásra szakosodott vörös bárók közül.

A legerősebb gazdasági napilap kiásta: a lenézett „eprészek”, a külföldön hányódó 3 millió román állampolgár az elmúlt 15 év alatt közel 62 milliárd eurót küldött haza, öttel többet, mint az összes külföldi beruházó, és ebből a pénzből majd’ 40 Komárnik–Brassó sztrádát lehetett volna építeni – ha akarja valaki.

Ez az agrárpolitika felér egy jól dokumentált árulással. Nem államtitkokat ad el a tárca, hanem nyíltan, mindenki szeme láttára engedi elsorvadni a napon a román mezőgazdaságot is, ami a hazai gazdaságnak lassan az utolsó fel nem adott bástyája.

Így fordulhat elő, hogy a tizenkilencmilliós országban a magánszféra hárommillió alkalmazottja által termelt új pénzből tartjuk el a közszféra fizetéseit, kifizetünk ötmillió nyugdíjat, felnő belőle majd’ négymillió gyerek és tinédzser.

Miféle hatalmi rendszer az, amelyik adócsalót ültet az ország egyik legfontosabb miniszteri székébe, a pénzügyek vezetésére?

Egy, a kerítés túlsó oldalán élő szűk populáció, nevezetesen a háromszéki kollektívnyugdíjasok három és fél ezernyi társasága mellett emelnék szót, ha lehet.

Az államelnök nem a keresztapája a korrupcióellenes ügyészségnek, vagy ha az is volt, mostanában tették ki a hajóból.

Eljátszottuk az első 25 évet, anélkül hogy legalább az új román állam 1918-as megalakulásának alapelvéül megfogalmazottakról érdemben tárgyaltunk volna a román állam képviselőivel.

Mint áldott falat kenyér, úgy simult a Ponta-kabinet torkába a hétvégi „hóviharos katasztrófa”, ahogy a politikában mondják, az ilyesmit pénzzel nem lehet megvásárolni, az életben egyszer bejön ingyen, és csak úgy van.