„Amelyek visszaszerzése közben felemésztődik akár egy évtized minden kompromisszumos eredménye is.
Ponta elnöki köztársasága nem lesz a feneketlen boldogság állama. Nem kell ehhez különösebb jóstehetség. A haveri rendszer, ami odaát Orbánisztánban működik, itt is egyre inkább lábra kap. Különös módon a pártja tagjai ellen ezidáig kezdeményezett korrupciós bűnügyek lassan elülnek, váratlanul kifulladnak vagy enyhe ítéletek születnek, miközben a fiatal dinamikus szocdem vezérek már újra állami és gazdasági vezetőként pedáloznak célirányosan Panamába. Előreláthatólag megindulnak röviddel elnöki beiktatását és az első baklövéseket követően a felfüggesztésére irányuló parlamenti kezdeményezések, lejátszódhat ugyanaz a parlamenti és nemzetkacagtató rémdráma, mint amelyet a szocdem és liberális szövetség hangszerelt Böszi ellen. Ha csak ennek lehetőségét jogszűkítéssel nem zárja majd ki az elnöki köztársaság feje és szolgai parlamentje.
Ha véletlenül Johannisnak kedvezne a vakszerencse, akkor ugyancsak rövidlátó az a szerencse. Klausunk attól, hogy német kisebbségi, bármit kezdeményezzen, mindig akadnak ellenzői – ez eddig természetes –, de soha nem a politikus, államfő felelősségét fogják emlegetni, hanem németségét, amely ellenkezik az ortodox-bizánci szellemmel, „népünk ősi szokásaival, szelíd mioritikus lelkiségével” stb. Tőle aztán még kevésbé várható el, hogy az autonómia ügyét átérezze. Számára a romániai kisebbségi helyzetre egy megoldás létezik, amelyet maga is átélt szűkebb környezetében, Szeben székben: a kivándorlás. Ez történt vele saját családjában is, ahol kisebbségi lett, hiszen a felesége egy többséghez tartozik.”