A harmadik pofon

Az RMDSZ vezetői kénytelenek lesznek azt mondani, hogy a második fordulóban szavazzunk Victor Pontára.
Hirdetés

„Nem kizárt, hogy a legtöbb RMDSZ-vezető legszívesebben holnap elmenne Hawaiira, kikapcsolná a telefonját, és november 17-ig fel sem kelne a homokból. Eddig ugyanis már kétszer szaladtak bele hatalmas pofonba akkor, amikor az erdélyi magyarok tömegesen a másik jelöltre szavaztak, mint akit ők ajánlottak. Most ismét gyülekeznek a pofonfa alatt.

Ugyanis kénytelenek lesznek azt mondani, hogy a második fordulóban szavazzunk Victor Pontára. Aki azzal buktatta meg az Ungureanu-kabinetet, hogy védelmébe vette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetőségét, akik nem hajlandók – az oktatási törvény értelmében – létrehozni a magyar főtanszéket az intézményben. Akinek a kormányába azért lépett be az RMDSZ, hogy megoldja ezt a kérdést, de eddig szóba sem állt vele. Aki tagadja Székelyföldnek még a létét is. Aki tisztességről és becsületről beszél, miközben doktori disszertációjának háromnegyedét egyszerűen lemásolta. Aki lassan egyedül marad pártja élén, mert legközelebbi munkatársait viszi a korrupcióellenes ügyészség.

Ennél rosszabb már csak az lenne, ha azt mondanák: szavazzunk Klaus Iohannisra. Aki megfelelési kényszerből I-vel írja a nevét (a Klaus Wernerrel nem tudott mit kezdeni). Aki hallani sem akar a területi autonómiáról. Aki saját népe történelmét is meghamisítja, csakhogy megfeleljen a többség elvárásainak.”

Hirdetés