„Aki hozzáféréssel rendelkezik a világhálóhoz, vasárnap folyamatosan figyelemmel követhette, nagy valószínűséggel milyen sorrend alakul ki az államfőválasztáson indult jelöltek között. Az egész választás gyakorlatilag nyílt színi küzdelemmé alakult, amikor a közvélemény-kutatóktól kiszivárgott eredmények alapján a hírportálok és a hírtelevíziók honlapjai leplezetlenül beszámoltak az esélyesebb jelöltekre leadott szavazatarány alakulásáról.

A különböző politikai érdekcsoportok holdudvarába tartozó hírcsatornák ugyanakkor nyíltan kampányoltak is egy-egy jelölt mellett vagy ellen: ki úgy, hogy naphosszat ontotta a kormányfő választási szlogenjére hajazó hazafias dalokat, ki pedig úgy, hogy ki sem ejtette a fő rivális nevét.

De ne gondoljuk, hogy a kampány idején az erdélyi magyar sajtóra kevésbé volt jellemző a pártosság. Az államfőválasztás történetében először kialakult magyar–magyar versenyben számos sajtótermék ha nem is nyíltan, de eléggé egyértelműen megüzente olvasóinak, nézőinek, hallgatóinak, kire „ajánlott” ütni a pecsétet az első fordulóban. A legeredetibb módon ama publicistánk járt elől a korteskedésben, aki azt ajánlotta: »elég, ha másodikán megtartjuk a Hunor-érzékünket«.”