Lehet a Nyugaton kívül élni, csak rosszabb

Románia szinte bármit megtehet a térségben, mivel olyan stratégiai előnye van Magyarországgal szemben, hogy egyrészt van fekete-tengeri kijárata, másrészt az ukrán válságban és korábban is egyértelműen hitet tett az amerikaiak mellett.
Hirdetés

„Romániát az amerikaiak tartják számon. Magyarországon sajnos alulfejlett a külpolitikai, stratégiai vagy globális gondolkodás, ezért az elemzők és újságírók zöme nem érti a tágabb összefüggéseket, nem mérik fel Románia helyzetét sem. Románia szinte bármit megtehet a térségben, mivel olyan stratégiai előnye van Magyarországgal szemben, hogy egyrészt van fekete-tengeri kijárata, másrészt az ukrán válságban és korábban is egyértelműen hitet tett az amerikaiak mellett. A constanțai repülőtéren óriási katonai bázis állomásozik, Bukarestben rengeteg amerikai stratégiai tanácsadó nyüzsög. 2003-ban a Năstase-kormány alatt egy egész autópályát ígértek a románoknak (ez lett volna a híres észak-erdélyi sztráda), amiből a Dick Cheney alelnök érdekeltségébe tartozó Bechtel cég és számos romániai politikus, köztisztviselő döbbenetes mennyiségű pénzt kaszált. Felesleges hozzátenni, hogy a tervezett 415 kilométerből 52 épült csak meg, ráadásul úgy, hogy a kolozsvári csomópont hiányában az egész egy felesleges torzó. Nyilvánvaló tehát a nyugati kettős mérce Magyarország és Románia megítélésében, de meg kell érteni, hogy washingtoni szemmel ők letettek valamit az asztalra, mi pedig nem, és a dolgok jelenlegi állásában csak ez számít. Nem a jó szándék, a sokat hangoztatott  őszinteség és pláne nem, hogy „kinek van igaza” bizonyos kérdésekben, például az erdélyi magyar kisebbség ügyében. Ezért aztán Románia szinte bármit megtehet nemzetépítés terén: a következő nemzeti projektjük Besszarábia, azaz Moldávia „egyesülése” Romániával. Ez egy független, szuverén ország bekebelezését jelenti. De a jelenlegi geopolitikai helyzetben elképzelhetőnek látom, hogy tíz éven belül az Egyesült Államok és az EU feláldozza egy reménytelen gazdasági helyzetben lévő kis ország függetlenségét, hogy erősítse Románia – és ezzel közvetett módon az egész Nyugat – stratégiai helyzetét az orosz birodalom határain.

 
Ez a szakadár, de elméletileg Moldáviához tartozó Transznisztria ügyében okozna problémákat, tekintve az ott állomásozó orosz csapatokat.
 
Nyilván, de ne legyenek illúzióink: az amerikaiak ott lesznek a románok mellett ebben a kérdésben, mert ez fontos nekik, ellenben a magyar kisebbségek helyzete nem az, az autonómiatörekvései pedig még kevésbé. A román stratégiai gondolkodásban jól kifundálták, hogy milyen kérdésben meddig lehet elmenni, mi a nagyhatalmak tűrőképessége, s ezen a téren sokat tanultak Ceaușescutól, aki hatalomra kerülése után kitűnően alkalmazta ezt a módszereit a nyolcvanas évek közepéig, csak aztán nem vette észre, hogy elfogyott körülötte a levegő, és ezzel előkészítette saját bukását.
 
És a sok roma kivándorló sem teszi kellemetlenné Romániát?
 
Ezzel a kérdéssel Nyugaton nem tudnak mit kezdeni, számukra ez szimpla bevándorlási kérdés, itt Keleten meg nem az, mert minden cigány magyar, szlovák, román és egyben európai állampolgárnak születik. A románok tiltakoztak például, hogy ne romának hívják a romákat, hanem cigányoknak, mert úgy nehezebb összemosni a két csoportot. Olaszországban az, hogy a romák románok, megjelenik a sajtóban. Angliában kétségkívül mindig szerepel a bűnelkövető teljes neve, gyakran a fényképe, a valódi vagy feltételezett állampolgársága vagy etnikuma, miközben ezt Kelet-Európában a személyiségi jogok miatt tilos. Lehet mondani, hogy ez növeli az intoleranciát nyugaton, de egy öntudatos, polgárosult emberi közösséget nem lehet megtéveszteni azzal, hogy kicenzúrázzuk ezeket az információkat. Lehet, hogy nem szabadna általánosítani, de az emberek ezt mégis megteszik, és a megerősített előítéleteik gyakran utóítéletnek bizonyulnak. Az EU-s romastratégia, aminek a létrejöttében nagy szerepe volt a magyar kormánynak a 2011-es EU-elnökség idején, sajnálatos módon hatástalan, mint minden eddigi beavatkozási kísérlet, mert ugyanazon az emberi jogi sémán alapul, amely kizárólag a többségi társadalmat teszi felelőssé a kisebbség problémáiért. Holott legalábbis megoszlik a felelősség, megoszlanak a feladatok. Kelet- és Nyugat-Európa egy közös, eddig ki nem beszélt közös dilemmával küzd: ez a demográfiai kérdés. Hosszútávon ez fogja meghatározni a kontinens jövőjét, fejlődőképességét.
 
Tehát vannak közös problémáink is?
 
Nyugaton több évtizedes hallgatás után elindultak a szakmai és közéleti viták a családpolitikáról, a bioetikáról, a bevándorláspolitikáról; miközben keleten még mindig tartja magát a romantikus, de teljesen meddő  nemzethalál víziója, miszerint „fogy a magyar”. A jelenlegi demográfiai trendek mellett Bulgáriában, Romániában, Szlovákiában és Magyarországon előreláthatólag negyven-ötven éven belül a roma lakosság aránya 15-20 százalék körül fog mozogni, a fiataloknak pedig durván egyharmada lesz cigány. Egész vidékek el fognak tűnni Kelet-Európa gazdasági-társadalmi térképéről, ott lehetetlen lesz bármilyen normális egzisztenciát felépíteni. Mi pedig úgymond Nyugatra exportáljuk a romakérdést, miközben a nagy nyugati országok idegenrendészeti kérdésként kezelik és nem kérnek sem a integrációképtelen romákból, sem a biztonságpolitikai kockázatokat hordozó muszlimokból. Én a könyvem utolsó fejezetében ezt a három nagy problémát vázoltam fel: a demográfiát, a migrációt és a romaügyet – ezek a közös kihívások pedig összekapcsolják a nyugatot és a keletet. Habár számos nyugat-európai országban a bevándorlás még mindig tompítja a természetes fogyás hatásait. 
 
(…)
 
De itt jön az, hogy a romák, határon túli magyarok őshonos kisebbségek, miközben nyugaton a kisebbség a bevándorlókat jelenti.
 
Igen, s ez újabb problémát jelent. Amellett, hogy a kisebbség egyre gyakrabban inkább csak bevándorlót jelent a nyugati köztudatban, amellett a katalán és skót függetlenségi törekvések miatt minden kisebbségi erőfeszítést szeparatizmussá lehet minősíteni. Hol húzódik a határ az autonómia és szeparatizmus, az integráció és önszegregáció között, amikor azt mondod, szeretnél egy önálló iskolát? Ez nem rasszizmus, kirekesztés és szűklátókörűség? Amíg a kilencvenes években még népszerű téma volt ez, ma már nem így van. Itt még nem látjuk, de tőlünk nyugatra elképesztő tempóval éled újra a nemzetállami logika, ami meg fogja változtatni az Európai Unió működését, és sokkal nagyobb szerephez fogja juttatni a nemzeti eliteket, kormányokat, pontosan azért, mert reagálniuk kell a bevándorlás kihívására és az ezzel kapcsolatos társadalmi és politikai feszültségekre. Vissza fog hatni ez ide, keletre is, de húsz év múlva, miközben most kellene reagálni rá. 
 
Nem látja úgy, hogy a közép-európai országok kicsit egzotikumok egymás számára? Nyugati irodalmat olvasunk, nyugati nyelveket tanulunk, s a szomszéd nemzetekről nem sokat tudunk.
 
A kilencvenes években nagy volt a bevándorlás a szomszéd országokból Magyarországra, de ez nem befolyásolta a közgondolkodást ez ügyben. Mi lenne, ha turisztikai portált indítana az ország szerbül, románul, szlovákul? Magyarország imázsét kicsit rendbe kéne tenni, mert egy dolog biztos, hogy ötven éve nem volt ilyen rossz Magyarország külföldi megítélése; ezért pedig nem csak ők, hanem mi is felelősök vagyunk, nem is kicsit. A Duce mondta, hogy „sok ellenség, nagy dicsőség”, ami nem tűnik követendő példának az eredmények láttán. Ma sehol nem kapod meg magyarként azt az empátiát, ami egyébként járna neked. Egy szó, mint száz: lehet a nyugaton kívül élni, csak még rosszabb. Nem nyerünk vele. Valamilyen mértékű országimázs-problémája egyébként minden kelet-európai országnak van: lenézik, nem kedvelik őket. Ha ingatlanbizniszben utaznék azt mondanám, hogy a magyar portfólió különösen alul van súlyozva. Ez a mellőzöttség a lakásárakban is jelentkezik: százezer euróért jó lakásokat lehet venni a pesti Belvárosban. Hol van még ilyen Európában? Irreálisan rossz a rólunk alkotott kép, jó lenne, ha sikerülne rajta javítanunk. Mert ez elsősorban rajtunk múlik.”
 
Fotó: a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet Facebook-oldala
Hirdetés