Kampány és tétje

Eleget elárul az RMDSZ politikai filozófiájáról alelnökének minapi durva csúsztatása, miszerint a 14 államelnökjelölt közül a szövetség jelöltjén kívül egyetlen sincs, aki a következő években „pozitívan állna a kisebbségi kérdésekhez”.
Hirdetés

„Miután sikerrel vette a fő erőpróbát, a 200 ezer aláírás összegyűjtését, az EMNP nagyot már nem bukhat a vasárnapi választáson, amely elsősorban a szervezetépítés, az alakulat megismertetése terén kínál lehetőséget a párt számára. Amelynek a mostani kampánytól függetlenül érdemes megfontolnia, hogy az RMDSZ bírálata, a szövetséghez való állandó viszonyulás nem feltétlenül segíti elő a markáns, önálló pártimázs kiépítését.

Persze nem azt sugalljuk, hogy a néppárt viselkedjék úgy, mint az RMDSZ, és tudomást se vegyen politikai ellenfeléről. Eleget elárul az RMDSZ politikai filozófiájáról alelnökének minapi durva csúsztatása, miszerint a 14 államelnökjelölt közül a szövetség jelöltjén kívül egyetlen sincs, aki a következő években »pozitívan állna a kisebbségi kérdésekhez«.

Az ehhez hasonló, kizárólagosságra törekvő alapállás azért is elkeserítő, mivel lesz élet a kampány után is, amikor a közösséget érintő fajsúlyos kérdésekben mégis csak helye lenne végre a politikai párbeszédnek.”

Hirdetés