Băsescu projektje

Az még egyáltalán nem elég a megtisztuláshoz, ha megjelenik egy új párt a színen. Ha az új pártban is az 1990 után a nagypolitikába bekerült arcok köszönnek vissza, az legfeljebb trükknek, szemfényvesztésnek nevezhető, megújulásnak semmiképp.
Hirdetés

„Miután ugyanis kiköltözik a Cotroceni-palotából, ismét teljes mértékben beleveti majd magát a napi pártpolitikába. Csütörtöki nyilatkozata beszédes volt: a PMP-be való beiratkozás nyomán ő személyesen akar új pártot felépíteni, amely szerinte „tiszta” alternatívaként állhat majd a választópolgárok rendelkezésére.

Abban mindenképpen igazat kell adnunk az államfőnek, hogy erre már csak azért is szükség lenne, mert 1990 óta az öszszes párt kompromittálódott. Csakhogy ehhez hozzátennénk még azt is, hogy nem csupán a pártok, de a politikusok jelentős része, köztük ő maga és a PMP jelenlegi vezetői is. Vagyis az még egyáltalán nem elég a megtisztuláshoz, ha megjelenik egy új párt a színen. Ha az új pártban is az 1990 után a nagypolitikába bekerült arcok köszönnek vissza, az legfeljebb trükknek, szemfényvesztésnek nevezhető, megújulásnak semmiképp.

Érzi ezt Băsescu is, amikor arra beszél, hogy új arcokra is szükség van – ugyanakkor azt már nem hajlandó elfogadni, hogy ő maga is a kompromittálódott politikai osztály tagja. Nem is akármilyen mértékben.”

Hirdetés