Hrebenciuc – egy korszak vége (?)

A román parlament nem szívesen vonja meg a mentelmi jogot azoktól a képviselőktől, szenátoroktól és kormánytagoktól – főleg a nagykutyáktól –, akiknek meggyűlik a baja az igazságszolgáltatással. Ezért Viorel Hrebenciuc lemondása képviselői mandátumáról egy olyan elegáns huszárvágásnak tűnhet, amely rövidre zár egy kínos huzavonát a parlamentben, miután a DNA kérte a politikus mentelmi jogának megvonását, hogy előzetes letartóztatásba helyezhessék.

Most már fölösleges, de el lehet játszadozni a gondolattal, hogy mi lett volna, ha Hrebenciuc nem mond le mandátumáról, ezzel pedig a mentelmi jogáról is, és hova fajult volna a parlamenti hercehurca. Elképzelhetjük a villámsújtottan maga elé meredő parlamenti képviselő ábrázatát, azon agyalva, hogy te jó isten,

ha Hrebenciucot bevarrta a DNA, akkor bárkit képes bevarrni.

Ez a felismerés pedig katasztrofális következményekkel járhat az elmúlt 25 év romániai politikai környezetében szocializálódott bárminemű képviselők lelkivilágára nézve.

Csakhogy Hrebenciuc lemondása egyből nem tűnik elegáns húzásnak, ha az elmúlt napok történései fényében nézzük. Mert azok alapján meglehetősen biztosan körvonalazódik egy olyan politikusi profil, amely egy kicsit megvillantja, hogy miben is élünk mi itt.

A nyilvánosságra került, kiszivárogtatott nyomozati anyagokból és jegyzőkönyvekből kiderül, hogy Hrebenciuc hónapokkal ezelőtt, augusztusban tudomást szerzett kapcsolatain keresztül az ellene folyó vizsgálatról. Gyakorlatias és megoldás-orientált politikus lévén azt nagyon jól tudta, hogy az alanyok politikai hovatartozása iránt mindinkább közömbös, mondhatni második generációs DNA-ügyészek befolyásolására, megvásárlására, megzsarolására nincs esélye. Inkább megvárta, hogy hova fejlődik az ügy, majd amikor bebizonyosodott, hogy számára nem jó irányba, megpróbálta megváltoztattatni a törvényeket. Ebben lett volna partner a közvetítő Dan Şova, aki a Victor Ponta elnökjelöltségének bejelentése után

folyamatosan nedveseket álmodik arról,

hogy ő lesz a PSD elnöke, valamint az igazságügyi miniszter, aki a tervek szerint kezdeményezte volna a törvény szigorának enyhítését.

Ami számomra igazán megdöbbentő ebben a történetben, az az, hogy – hála a kiszivárogtatott lehallgatási jegyzőkönyveknek – szinte élőben látjuk, hogyan dolgozik egy csúcsprofi. Hrebenciuc pedig közülük is a legmeghatározóbb, hiszen az elmúlt két évtizedben semmilyen fontosabb politikai játszma nem történt az ő aktív közreműködése nélkül. Hrebenciuc hozott össze és választott szét – rendkívüli hatékonysággal – politikusokat, pártokat, kormánykoalíciókat, nyilvános és titkos, törvényes és törvénytelen, etikus és nem etikus egyezségeket és paktumokat.

Megdöbbentő, hogy noha eddig is sejtettük, most látjuk is, hogy ez az ember a utóbbi két évtizedben is valószínűleg a törvények fölötti elintézés, megdumálás, kölcsönös hátvakarás leggátlástalanabb formáit alkalmazva gördített előre vagy mozdított hátra mindent, amire szükség volt, hogy

Hrebenciucnak ez a jón-rosszon-túliság a természetes közege.

És megdöbbentő látni Hrebenciuc arcán a felismerést, hogy az igazságszolgáltatás őt is elérheti és el is éri.

Ezért nem tudom elegáns és stramm huszárvágásnak tekinteni a PSD szürke eminenciásának lemondását. Inkább azon gondolkodom, hogy vajon mit akar elérni a lemondásával, mit forgat az agyában, milyen módszert talált ki, hogy mentse a bőrét.

Viorel Hrebenciuc megbukott.

Vele együtt elvileg megbuktak az 1989 utáni két és fél évtized romániai politikacsinálásának eszközei, módszerei és teljes paradigmája is, amely nagyrészt az aljas és gátlástalan lopásra, megtévesztésre, manipulációra és hazugságra alapul.

Azt hihettük, mert hinni akartuk, hogy Ion Iliescu nyugdíjba vonulása, sőt, Adrian Năstase bezárása az 1989 decemberében elkezdődött rendszerváltás szimbolikus vége. Nem az volt. Jó lenne azt hinni, hogy a rendszerváltás végre elkezdődik, amikor a romániai politikai színtér minden egyes pártjában és alakulatában aktív kisebb-nagyobb Hrebenciucok, akik „szakmai” példaképül szolgálnak a politikusok fiatalabb generációjának, valamilyen úton, például a DNA aktív közreműködésével, elveszítik tekintélyüket, pozíciójukat, fölényüket. Hajrá.