// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili
Fall Sándor Fall Sándor

Hrebenciuc – egy korszak vége (?)

// HIRDETÉS

Viorel Hrebenciuc bukásával remélhetőleg megbukott az 1989 utáni két és fél évtized romániai politikacsinálásának hazug paradigmája is.

(Külön)Vélemény

Szerző: Fall Sándor
2014. október 21., 13:04

A román parlament nem szívesen vonja meg a mentelmi jogot azoktól a képviselőktől, szenátoroktól és kormánytagoktól – főleg a nagykutyáktól –, akiknek meggyűlik a baja az igazságszolgáltatással. Ezért Viorel Hrebenciuc lemondása képviselői mandátumáról egy olyan elegáns huszárvágásnak tűnhet, amely rövidre zár egy kínos huzavonát a parlamentben, miután a DNA kérte a politikus mentelmi jogának megvonását, hogy előzetes letartóztatásba helyezhessék.

Most már fölösleges, de el lehet játszadozni a gondolattal, hogy mi lett volna, ha Hrebenciuc nem mond le mandátumáról, ezzel pedig a mentelmi jogáról is, és hova fajult volna a parlamenti hercehurca. Elképzelhetjük a villámsújtottan maga elé meredő parlamenti képviselő ábrázatát, azon agyalva, hogy te jó isten,

ha Hrebenciucot bevarrta a DNA, akkor bárkit képes bevarrni.

Ez a felismerés pedig katasztrofális következményekkel járhat az elmúlt 25 év romániai politikai környezetében szocializálódott bárminemű képviselők lelkivilágára nézve.

Csakhogy Hrebenciuc lemondása egyből nem tűnik elegáns húzásnak, ha az elmúlt napok történései fényében nézzük. Mert azok alapján meglehetősen biztosan körvonalazódik egy olyan politikusi profil, amely egy kicsit megvillantja, hogy miben is élünk mi itt.

A nyilvánosságra került, kiszivárogtatott nyomozati anyagokból és jegyzőkönyvekből kiderül, hogy Hrebenciuc hónapokkal ezelőtt, augusztusban tudomást szerzett kapcsolatain keresztül az ellene folyó vizsgálatról. Gyakorlatias és megoldás-orientált politikus lévén azt nagyon jól tudta, hogy az alanyok politikai hovatartozása iránt mindinkább közömbös, mondhatni második generációs DNA-ügyészek befolyásolására, megvásárlására, megzsarolására nincs esélye. Inkább megvárta, hogy hova fejlődik az ügy, majd amikor bebizonyosodott, hogy számára nem jó irányba, megpróbálta megváltoztattatni a törvényeket. Ebben lett volna partner a közvetítő Dan Şova, aki a Victor Ponta elnökjelöltségének bejelentése után

folyamatosan nedveseket álmodik arról,

hogy ő lesz a PSD elnöke, valamint az igazságügyi miniszter, aki a tervek szerint kezdeményezte volna a törvény szigorának enyhítését.

Ami számomra igazán megdöbbentő ebben a történetben, az az, hogy – hála a kiszivárogtatott lehallgatási jegyzőkönyveknek – szinte élőben látjuk, hogyan dolgozik egy csúcsprofi. Hrebenciuc pedig közülük is a legmeghatározóbb, hiszen az elmúlt két évtizedben semmilyen fontosabb politikai játszma nem történt az ő aktív közreműködése nélkül. Hrebenciuc hozott össze és választott szét – rendkívüli hatékonysággal – politikusokat, pártokat, kormánykoalíciókat, nyilvános és titkos, törvényes és törvénytelen, etikus és nem etikus egyezségeket és paktumokat.

Megdöbbentő, hogy noha eddig is sejtettük, most látjuk is, hogy ez az ember a utóbbi két évtizedben is valószínűleg a törvények fölötti elintézés, megdumálás, kölcsönös hátvakarás leggátlástalanabb formáit alkalmazva gördített előre vagy mozdított hátra mindent, amire szükség volt, hogy

Hrebenciucnak ez a jón-rosszon-túliság a természetes közege.

És megdöbbentő látni Hrebenciuc arcán a felismerést, hogy az igazságszolgáltatás őt is elérheti és el is éri.

Ezért nem tudom elegáns és stramm huszárvágásnak tekinteni a PSD szürke eminenciásának lemondását. Inkább azon gondolkodom, hogy vajon mit akar elérni a lemondásával, mit forgat az agyában, milyen módszert talált ki, hogy mentse a bőrét.

Viorel Hrebenciuc megbukott.

Vele együtt elvileg megbuktak az 1989 utáni két és fél évtized romániai politikacsinálásának eszközei, módszerei és teljes paradigmája is, amely nagyrészt az aljas és gátlástalan lopásra, megtévesztésre, manipulációra és hazugságra alapul.

Azt hihettük, mert hinni akartuk, hogy Ion Iliescu nyugdíjba vonulása, sőt, Adrian Năstase bezárása az 1989 decemberében elkezdődött rendszerváltás szimbolikus vége. Nem az volt. Jó lenne azt hinni, hogy a rendszerváltás végre elkezdődik, amikor a romániai politikai színtér minden egyes pártjában és alakulatában aktív kisebb-nagyobb Hrebenciucok, akik „szakmai” példaképül szolgálnak a politikusok fiatalabb generációjának, valamilyen úton, például a DNA aktív közreműködésével, elveszítik tekintélyüket, pozíciójukat, fölényüket. Hajrá.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?