Civilizált államban egy kormányfő és reménybeli államelnök nem lehet ennyire közömbös az általa is viselt mundér becsülete iránt. Főként, ha maga is kémgyanús.
„Két hét sincs már az elnökválasztásig, de nem az államfőjelöltek, hanem az óriás korrupciós ügyek uralják a közbeszédet, a főszereplő pedig nem a kampányfinisben mindenfelé két kézzel osztogató Victor Ponta kormányfő, hanem egyik elvtársa, Viorel Hrebenciuc, akiről napról napra, sőt, tegnap már óráról órára újabb – és egyre súlyosabb – visszaélések derültek ki.(...)
Victor Ponta pártelnök úgy kampányol tovább, mintha mi sem történt volna, mosolyogva, tréfálkozva jön-megy egyik népünnepélyről a másikra, és beéri egy szigorúan semleges, semmitmondó nyilatkozattal – mindenki egyenlő a törvény előtt –, holott ropog és lángol alatta az őt magasba emelő és fenntartó ág, apósa is sáros a posztkommunista időszak legnagyobb korrupciós botrányában.
Hallgatása persze érthető, bár e struccpolitikával aligha fogja elcsendesíteni az egyre hevesebben tomboló vihart. Lehet, arra számít, hogy ő maga előremenekülhet a Cotroceni-palotába, és onnan majd kegyelmet osztogathat azoknak, akik a dolgok jelenlegi állása szerint már csak ebben bízhatnak, de legalább egy becsületbeli lemondást megkövetelhetett volna azoktól, akik ilyen súlyos gyanúba keveredtek. (...)
Pedig az ő játszmái, de a többi román jelölt piszkos kis üzelmei is eltörpülnek a nagy szociáldemokrata összeomlás mellett, ami nem csupán őket érinti, hanem az egész országra árnyékot vet. Civilizált államban ugyanis egy kormányfő és reménybeli államelnök nem lehet ennyire közömbös az általa is viselt mundér becsülete iránt. Főként, ha maga is kémgyanús..."
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Merre tart a vihar? Hol volt szivárvány? Hol kattog a kanálistető? Honnan árad a bűz?

Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”