// 2026. szeptember 22., kedd // Móric
Demeter J. Ildikó Demeter J. Ildikó

Az elhallgatott kampányüzenet

// HIRDETÉS

Civilizált államban egy kormányfő és reménybeli államelnök nem lehet ennyire közömbös az általa is viselt mundér becsülete iránt. Főként, ha maga is kémgyanús.

(Külön)Vélemény

Szerző: Demeter J. Ildikó
2014. október 21., 07:49

„Két hét sincs már az elnökválasztásig, de nem az államfőjelöltek, hanem az óriás korrupciós ügyek uralják a közbeszédet, a főszereplő pedig nem a kampányfinisben mindenfelé két kézzel osztogató Victor Ponta kormányfő, hanem egyik elvtársa, Viorel Hreben­ciuc, akiről napról napra, sőt, tegnap már óráról órára újabb – és egyre súlyosabb – visszaélések derültek ki.(...)

Victor Ponta pártelnök úgy kampányol tovább, mintha mi sem történt volna, mosolyogva, tréfálkozva jön-megy egyik népünnepélyről a másikra, és beéri egy szigorúan semleges, semmitmondó nyilatkozattal – mindenki egyenlő a törvény előtt –, holott ropog és lángol alatta az őt magasba emelő és fenntartó ág, apósa is sáros a posztkommunista időszak legnagyobb korrupciós botrányában.
Hallgatása persze érthető, bár e struccpolitikával aligha fogja elcsendesíteni az egyre hevesebben tomboló vihart. Lehet, arra számít, hogy ő maga előremenekülhet a Cotro­ceni-palotába, és onnan majd kegyelmet osztogathat azoknak, akik a dolgok jelenlegi állása szerint már csak ebben bízhatnak, de legalább egy becsületbeli lemondást megkövetelhetett volna azoktól, akik ilyen súlyos gyanúba keveredtek. (...)

Pedig az ő játszmái, de a többi román jelölt piszkos kis üzelmei is eltörpülnek a nagy szociáldemokrata összeomlás mellett, ami nem csupán őket érinti, hanem az egész országra árnyékot vet. Civilizált államban ugyanis egy kormányfő és reménybeli államelnök nem lehet ennyire közömbös az általa is viselt mundér becsülete iránt. Főként, ha maga is kémgyanús..."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro
A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”