„There is no such thing as a friendly match between Scotland and England” („Skócia és Anglia között nincs olyan, hogy barátságos mérkőzés”) – jelentette ki két whisky között az önérzetes skót szurkoló. És ő azon kevesek egyike, aki megértette, hogy pontosan miről is szól egy román–magyar mérkőzés. Legkevésbé a fociról, főleg most, amikor a román csapat egyértelműen jobb.
Ez a meccs a hiúságról szól,
jóval inkább a szurkolók és az őket háttérből manipuláló, feltüzelő média hiúságáról, mint a játékosokéról. A mai vérprofi zsoldosfutball világában utóbbiak számára ez is csak egy meccs a sok közül, amit meg kell nyerni, hogy jöjjön a pénz. Játékosoktól, edzőtől nem hallani vérszomjas, nacionalista nyilatkozatokat egyik oldalról sem – és ez egy évvel ezelőtt is így volt. Hogy a fejükben mi van, az már más kérdés: jellegzetes magyar szurkolói toposz, hogy a válogatott azért is gyenge, mert a játékosokból hiányzik a nemzeti érzés.
Bár az erőviszonyok jóval tisztábbak, mint egy évvel korábban, most mégis nagyobb a felhajtás a meccs körül. A válogatott himnusza körüli felhajtás, amely ellen Asztalos Csaba és Bölöni Lászó is felemelte hangját, a szurkolói rasszizmus, a pályabetiltástól való román félelem mind olyan témák, amelyek mögé
könnyű odacsempészni egy jó adag nacionalizmust.
Nem véletlenül szólaltatja meg sorra a román sajtó a válogatott egykori magyar nemzetiségű játékosait és edzőit, Jenei Imrétől Szatmáry Lajoson át Bölöni Lászlóig és Selymes Tiborig – ráadásul többségük nyíltan vállalja, hogy ő bizony a román válogatott sikeréért szurkol. Nem lehet elítélni őket, hiszen sikereiket, elismertségüket, vagyonukat köszönhetik a román labdarúgásnak, és hát a saját cimborái vereségét sem kívánja senki.
Ezért vállalja nyíltan a máramarosi román, de magyar válogatottá lett Vasile Miriuţă, hogy ő bizony nemcsak drukkol a magyaroknak, de tanácsot is szívesen ad nekik a románok ellen – hiszen őt a fociban szinte minden Magyarországhoz köti. Le is hazaárulózták rendesen, velünk együtt zavarnák ki őt is az országból.
A felfokozott hangulat azonban nemcsak a meccs fontosságának köszönhető. A tavalyi meccs sokkal fontosabb volt, ott tényleg eldőlhetett (és részben el is dőlt) a továbbjutás, most viszont egy selejtezősorozat elején vagyunk, senki nem szenvedhet még végzetes vereséget. Viszont
Romániában éppen választási kampány van,
amelynek egyik központi témája éppen a magyar kisebbség helyzete, követelései. Nem véletlen, hogy a román sport költségvetését mélypontra süllyesztő, de az ország kevés sikeres sportolója mellett szívesen pózoló Ponta miniszterelnök is kimegy a meccsre. Mert ő büszke román, aki személyes sikerként éli meg, hogy a nulla lejes állami támogatással világklasszissá váló Simona Halep a nemzettársa.
Szombat este 11 román és 11 magyar futballista csap össze Bukarestben. A lelátón pedig 50 ezer román és 3000 magyar vív majd jóval brutálisabb verbális csatát. Mert a meccs számukra nem élet-halál kérdése…
Sokkal több annál.
Illusztráció: Erdély László