A kolozsváriak esete a derbyvel

Az átlagember számára egy CFR-U mérkőzésre kimenni veszélyes kaland. Muszáj ennek így lennie?
Hirdetés

Lement balhé nélkül a kolozsvári fociderby, és ez mostanában nagy szó. Nyert a CFR, több mint egy félidős emberelőny után csak jó adag szerencsével, utolsó perces góllal, Miriuţă Laci edzőként egyre nagyobb király, a csapat egyik legszürkébb tartalékjátékosa, Tiago Lopes pedig egycsapásra klubikon lett.

De ez a történet igazából nem a hétfő esti fociról szólt,

és nem csupán azért, mert elég gyengécske meccs volt. A történet most is a klubok és szurkolók viszonyának szempontjából tanulságos. Ismét kiderült, milyen jelentős zsarolási potenciállal rendelkezik az U tábora, és hogy a CFR képtelen megvédeni saját szurkolóinak érdekeit és biztonságát. Pászkányéknak ugyanis szokás szerint csak a bevétel számít, mindegy, hogy melyik csapat fanatikusai fizetik a jegyet.

Nincs még egy olyan mérkőzés a világon, ahol a vendégtábor kijelenti és el is éri, hogy nem a külön kijelölt és elkerített szektorból nézi majd a meccset, hanem a lelátó egyik önhatalmúlag kiválasztott részéről. Onnan, ahonnan – ha a kedve éppen úgy tartja – bármikor be tud ugrani a pályára, ahonnan egyszerre megy ki az utcára az ellenfél rajongóival vagy éppen a semleges, jó focira kíváncsi nézővel. A CFR a múlt héten egy napra bekeményített, aztán mégis engedett. Az eredmény: 5-6 ezer néző egy 23 ezres stadionban, egy több mint 300 ezres város legfontosabb futballmeccsén.

Mert az átlagember számára egy CFR–U meccsre kimenni félelmetes és kockázatos extrém kaland. Főleg odajutni és onnan hazajutni, a stadionban ugyanis verbális szinten marad az erőszak. A városi derby ma mindkét oldalon

szinte kizárólag az ultrákat hozza lázba,

Hirdetés

akik jobban gyűlölik a riválist, mint amennyire rajonganak saját csapatukért. Akik a meccs után nem azt üvöltik extázisban, hogy „Győztünk!”, hanem hogy „Kikaptatok!”

A balhé ezúttal elmaradt, mert a csendőrség a szokottnál szigorúbban tette a dolgát, hiúsági kérdést csinálva abból, hogy rendben lemenjen a meccs. Viszont buzgóságukkal éppen a rend őrei sértettek törvényt, hiszen normális körülmények között nincs keresnivalójuk a sportpályákon, ahol a nemzetközi előírások és a román törvények szerint is kizárólag civil „stewardok” vigyázhatnak a szurkolókra. Látszik, hogy a valamelyik svájci irodaházban ezt kitaláló hivatalnok még életében nem volt futballmeccsen Bécstől keletre…

Fotók: Riti József Attila

Hirdetés