Mi, kelet-európai sci-fi hősök

A romániai kommunizmus mindennapjait gyerekszemmel bemutató regényből Angliában sci-fi lesz. Jó ez nekünk?
Hirdetés

Amikor a nyolcvanas években valamelyik lerobbant nagyváradi mozi nézőterén, a kopott ülésben feszengve néztem a Csillagok háborúja valamelyik epizódját, és arról álmodoztam, hogy egyszer majd én is fénykardot forgatva mentem meg a galaxist a sötét oldaltól, vagy egy új lakónegyed építőtelepén Bergmann-csőből készített, papírlövedék kilövésére alkalmas „fegyverrel” játszottunk kommandósat,

még fogalmam sem volt róla, hogy én is sci-fi hős vagyok.

Pedig mostanra kiderült: mi az, hogy, nagyon is!

Egy brit alkotópáros megfilmesíti Dragomán György A fehér király című regényét, amely az író gyermekkori élményei alapján azt mutatja be, milyen volt az élet a nyolcvanas évek ceauşescui Romániájában. Mint kiderült, az eredeti koncepciót annyiban módosítják, hogy a cselekmény nem a nyolcvanas években, és nem Romániában, hanem Angliában fog játszódni. Mintha a szigetországban lett volna harminc évig kommunizmus.

Való igaz, maga az alapmű sem ragaszkodik minden esetben az akkori történések hiperrealista, naplószerű megjelenítéséhez, a brit alkotóknak pedig a művészi szabadság jegyében szívük joga olyan koncepció alapján átdolgozni azt, amilyen alapján csak akarják.

Mégis, valahogy úgy érzem,

ezáltal épp a lényege sikkad majd el az egésznek.

Elvégre az Angliában játszódó negatív utópia témájában sok újat mondani valóságos bravúr lenne az 1984 vagy a V, mint vérbosszú után. Az egyszeri angol (skót, amerikai, francia, ausztrál) néző beült a moziba, megnézte a filmet, borzongott egy kicsit, majd „De jó, hogy ez csak fikció, és ilyesmi sohasem történhet meg!” felkiáltással beült kedvenc kocsmájába, hogy a haverokkal megvitassa a film társadalmi és erkölcsi mondanivalóját. Vagy, hogy megbeszéljék, milyen ócska volt már, mert nem volt benne autós üldözés, és egyetlen jó alakú művésznő idomairól sem hullt le a textil.

Hirdetés

Az az érzésem, hogy a nyugatiak többsége az 1989 előtti romániai valóságról szóló művekhez is így viszonyul. Nem értik, nem fogják fel, nem érzik át – legfeljebb csak halványan -, hogy ez nem fikció, hogy a diktatúra mindennapjairól szóló legelképesztőbb, legabszurdabb leírások is a valóságot tükrözik.

Nem kizárt, hogy 80-as évek nyomasztó atmoszféráját a lehető legautentikusabban, egy tiltott abortusz történetén keresztül bemutató 4 hónap, 3 hét, 2 nap című román film sem feltétlenül azért aratott nemzetközi sikert és nyert fődíjat Cannes-ban, mert az ítészek és a nyugati nézők maradéktalanul átérezték mindazt a drámát és feszültséget, amelyen keresztül a tényleg hiperrealista film a diktatúrát a néző elé tárta.

A többség jól megcsinált, magával ragadó és egzotikus történetnek tartotta, amely ugyan valós eseményeken alapul, de mégiscsak a negatív utópiák sorát gyarapítja.
És most A fehér királyból is sci-fi lesz. Persze ettől még előfordulhat, hogy sikerül jó filmet készíteni belőle. Csak épp a lényeget veszi el: hogy mindez így, ebben a formában valóban megtörtént. És ha „felhígítjuk” azzal, hogy mindez csupán tudományos fantasztikum, azzal már el is vesszük az élét. És így bármikor újra megtörténhet.

Persze itt vagyunk mi, keleti sci-fi hősök, és majd ismét megmentjük a világot a gonosz diktatúrától. Vagy legalábbis megpróbálunk helytállni, és megtanítjuk a többieket is, hogyan kell. Mert a mi generációnknak már megvan benne a gyakorlata. Amit nem a filmekből merítettünk.
 

Hirdetés