Ma reggel ballábbal keltem, nem ízlett a kávé és kötekedtem mindenkivel. Nem csoda, különös álmaim voltak az éjjel: egy nagy, előszobának tűnő teremben ültem,
jobbomon Kovács Béla, balomon Robert Turcescu
(vagy fordítva), előttem két ajtó, vagy több is, a részletekre nem emlékszem világosan. Egyszer csak kinyílt az egyik, felállt Béla, és elindult befelé: egy hosszú-hosszú terem legvégén súlyos fa íróasztal, még láttam, amint felemelkedik mögötte egy harcsabajszú alak, de lehet, hogy nem is volt bajsza, csak kopaszodó koponyája és napszemüvege, nem tudom már.
Aztán Robert is felállt, bement a másik szobába, de mielőtt odaért volna a szintén kopaszodó, hamiskásan mosolygó, tengerészsapkát lengető figurához, szembejött vele egy ősz úriember, szivarral, asszem, Teodor Meleşcanunak hívják, rosszallóan csóválta a fejét, mikor elhaladt mellette. Az előtérben pedig odalépett egy szekrényhez, kinyitotta az egyik ajtaját, kivett belőle egy vaskos dossziét, majd elindult kifelé, valamiért úgy sejtettem, a Központi Választási Iroda irányába.
Úgy tudom, aztán oda is ért, szerencsésen leadta azt a bizonyos dossziét, benne 400 000 támogatói aláírással. Azt is álmodtam bizonyára, hogy a sajtó meg
az összes nagyhangú véleményvezér egy emberként vetette rá magát,
és ilyesmiket firtattak, hogyaszongya honnan sikerült ennyi aláírást előszedni rekordidő alatt. Mert nincs ugyan kétségünk afelől, hogy minden törvényesen zajlott, de mégis csak pikáns, hogy a román külföldi hírszerzés főnökének hivatali ideje alatt aláírásokat gyűjt egy kamupárt, adatvédelmi szempontból ez nem aggályos-e esetleg, netalántán. Mert mi van, ha végül úgy dönt, hogy mégsem indul az elnökválasztáson, ugye. A tréfásabb megmondóemberek még poénkodtak egy kicsit azon, hogy tulajdonképpen nem is lett volna szükség aláírásgyűjtésre, egyszerűen csak kopipésztelni kellett volna az adatbázisból, ha már.
De ez csak amolyan ártatlan viccelődés, mert senki sem gondolhatja komolyan, hogy el lehet ütni ilyesmivel a probléma élét, ahogy mondani szokás. Mert mindenki tudja, hogy a politikusok meg a kémfőnökök persze ilyenek, mi viszont azért vagyunk, hogy figyelmeztessük őket, színlelt naivitással: a politikának igenis van erkölcsi dimenziója, és ki lehet csalni meg lopni a két szemünket is, de azt ne várják el, hogy mindehhez jó képet vágjunk, és ne szóljunk, hogy
jó trükk volt, haver, de figyeltük ám a kezeiteket.
Értjük azt is, hogy vicces ez az ügynökösdi, jó játék meg minden, de mégis csak az elnökválasztási kampány kellős közepén vagyunk, egy dologra tessenek koncentrálni, mint a viccbéli anyós. Mondjuk versengő jövőképek felvázolására. Ez jó nagy téma, kicsit komplexebb persze annál, hogy a jelöltek közül ki (volt?) a CIA, ki a KGB, ki a Moszad és ki a S(ecu)RI dzsémszbondja.
Hát ilyen álmaim vannak mostanság, csoda-e, ha morcos vagyok egész nap. Azon morfondírozok, hogy lehetnék én is titkos: no nem titkosszolga, hanem titkos választópolgár.
Olyannyira titkos, hogy nyomomat sem látják majd a szavazólapon.