// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella
Papp Attila Zsolt Papp Attila Zsolt

Kémek a spájzban

// HIRDETÉS

Kísértet járja be országunkat. James Bond kísértete.

(Külön)Vélemény

Szerző: Papp Attila Zsolt
2014. szeptember 24., 15:42

Ma reggel ballábbal keltem, nem ízlett a kávé és kötekedtem mindenkivel. Nem csoda, különös álmaim voltak az éjjel: egy nagy, előszobának tűnő teremben ültem,

jobbomon Kovács Béla, balomon Robert Turcescu 

(vagy fordítva), előttem két ajtó, vagy több is, a részletekre nem emlékszem világosan. Egyszer csak kinyílt az egyik, felállt Béla, és elindult befelé: egy hosszú-hosszú terem legvégén súlyos fa íróasztal, még láttam, amint felemelkedik mögötte egy harcsabajszú alak, de lehet, hogy nem is volt bajsza, csak kopaszodó koponyája és napszemüvege, nem tudom már.

Aztán Robert is felállt, bement a másik szobába, de mielőtt odaért volna a szintén kopaszodó, hamiskásan mosolygó, tengerészsapkát lengető figurához, szembejött vele egy ősz úriember, szivarral, asszem, Teodor Meleşcanunak hívják, rosszallóan csóválta a fejét, mikor elhaladt mellette. Az előtérben pedig odalépett egy szekrényhez, kinyitotta az egyik ajtaját, kivett belőle egy vaskos dossziét, majd elindult kifelé, valamiért úgy sejtettem, a Központi Választási Iroda irányába.

Úgy tudom, aztán oda is ért, szerencsésen leadta azt a bizonyos dossziét, benne 400 000 támogatói aláírással. Azt is álmodtam bizonyára, hogy a sajtó meg 

az összes nagyhangú véleményvezér egy emberként vetette rá magát, 

és ilyesmiket firtattak, hogyaszongya honnan sikerült ennyi aláírást előszedni rekordidő alatt. Mert nincs ugyan kétségünk afelől, hogy minden törvényesen zajlott, de mégis csak pikáns, hogy a román külföldi hírszerzés főnökének hivatali ideje alatt aláírásokat gyűjt egy kamupárt, adatvédelmi szempontból ez nem aggályos-e esetleg, netalántán. Mert mi van, ha végül úgy dönt, hogy mégsem indul az elnökválasztáson, ugye. A tréfásabb megmondóemberek még poénkodtak egy kicsit azon, hogy tulajdonképpen nem is lett volna szükség aláírásgyűjtésre, egyszerűen csak kopipésztelni kellett volna az adatbázisból, ha már.

De ez csak amolyan ártatlan viccelődés, mert senki sem gondolhatja komolyan, hogy el lehet ütni ilyesmivel a probléma élét, ahogy mondani szokás. Mert mindenki tudja, hogy a politikusok meg a kémfőnökök persze ilyenek, mi viszont azért vagyunk, hogy figyelmeztessük őket, színlelt naivitással: a politikának igenis van erkölcsi dimenziója, és ki lehet csalni meg lopni a két szemünket is, de azt ne várják el, hogy mindehhez jó képet vágjunk, és ne szóljunk, hogy 

jó trükk volt, haver, de figyeltük ám a kezeiteket. 

Értjük azt is, hogy vicces ez az ügynökösdi, jó játék meg minden, de mégis csak az elnökválasztási kampány kellős közepén vagyunk, egy dologra tessenek koncentrálni, mint a viccbéli anyós. Mondjuk versengő jövőképek felvázolására. Ez jó nagy téma, kicsit komplexebb persze annál, hogy a jelöltek közül ki (volt?) a CIA, ki a KGB, ki a Moszad és ki a S(ecu)RI dzsémszbondja.

Hát ilyen álmaim vannak mostanság, csoda-e, ha morcos vagyok egész nap. Azon morfondírozok, hogy lehetnék én is titkos: no nem titkosszolga, hanem titkos választópolgár.

Olyannyira titkos, hogy nyomomat sem látják majd a szavazólapon. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro