„Románia évek óta választási kampányban él, állandó ígérgetések lázában, olyan értelemben állandó, hogy minden választáskor ugyanazokat a dolgokat ígérik meg a pártok, és mindig ugyanúgy nem teljesítik (lásd harmadik híd és körgyűrű), az istenadta nép nagyobbik része pedig ugyanúgy hisz az ígéretekben. Azt is mondhatnánk, hogy a politikusok részéről butaság lenne bármit is változtatni a hazugság-politikán, hiszen ha csupán Victor Pontát hozzuk fel példának, azon kívül, hogy újabb és újabb adókat és illetékeket vezetett be, nem sokat tett a gazdaság fellendítéséért, mégis a legnépszerűbb a közvélemény-kutatások eredményei szerint. (…)
A sokat ígérő demokrácia sem működik, hiszen a népakarat nem érvényesül, azok, akiket a lakosság a parlamentbe juttat, nem igazán a választóikat képviseli. A kétharmados többséggel kormányzást vállaló pártszövetség már nem létezik, olyan pártok közelednek a hatalomátvételhez, amelyek nem kaptak bizalmat a választóktól. Ami a magyarságot illeti, ködös az út, nem lehet messzire látni, de a jelen is kérdéses: nem tudni, hogy hova vezet a megosztottság, és nem tudni, hogy milyen újabb megosztottsághoz vezet az autonómia-törekvés, mert a Székelyföld autonómiája hátrányos helyzetet teremthet a szórványokban élők számára, ami akár a beolvadás gyorsulásával is járhat. De az sem biztos, hogy a székelyföldi autonómia az ott tömbben élő székelyek számára megoldást jelent, hiszen könnyen elképzelhető, hogy az oda tömegesen beköltöző románok fogják uralni a régiót.”