„Aligha hihető, hogy az adóemelés vagy adókivetés hatására valaki is ijedtében leszerelné az egyéni bojlerét. Aligha hihető, hogy valaki inkább fázik, szenved télszaka, közben a szocializmus győzedelmes éveire gondol, amikor központi fűtés mellett is vacogott, hidegvízben pancsikált reggel-délben-este, csak azért, hogy spóroljon. Ugyanakkor az sem várható el, hogy az állam, a város, önkormányzat, amerikai nagybácsi, valamely önzetlen jótevő, maga Jóisten vagy Hephaisztosz, az istenek kovácsa itt újból viharos gyorsasággal kiépíti, helyreállítja, olcsón működteti majd a központi fűtést blokknegyedenként, kiskörzetekre osztva. Ja, és gazdaságosan.
Az sem reális elgondolás, mondják a szkeptikus szakértők, hogy egy-egy tömb- vagy bérház, régebbi építésű ingatlan pincéjében helyezik el a ház kazánját, hiszen a legtöbb tömb alá a mérnök elvtársak nem képzeltek pincét. (A pince már-már a tudatalattival határos, a párt, a diktatúrák pedig mindig szerették ellenőrizni az emberek gondolatát, a házakét is, a tudatalattira pedig nem tudtak befolyással bírni.)
Na és mi történjen a sok millió leszerelt bojlerrel, kazánnal, vezetékkel? Talán felajánljuk az Uniónak vagy szegényebb ázsiai országoknak? Az Antarktiszra küldjük a sarkkutatóknak a kutatóbázisra? Ki fogja finaszírozni az átalakítást? Honnan, miből? És főleg mi haszna lenne egy ilyen tipikusan rosszul működő tagállamban, amely a lakossági igényekkel törődik a legkevésbé?
Ez az adónem (újkori füstadó) tulajdonképpen egy újabb hatósági, az Unió igényeivel legalizált pénzszerzési akció lenne a rejtett államcsőd finanszírozására.
Az Unióra való hivatkozással tulajdonképpen az emberhez méltó, a kényelmes élethez való jogunk sérülne. Avagy diplomatikusabban fogalmazva: kérdőjeleződne meg.”