„Mint minden közösségnek, nekünk is vannak a történelmünk során kialakult, »begyepesedett« társadalmi szokásaink, alapelveink, kiindulópontjaink. Ez az örökségünk magán viseli elért sikereink, valamint elszenvedett vereségeink nyomait egyaránt. A frusztráltnak mondható nemzettudatot főleg az utóbbi évszázad során átélt kudarcok határozzák meg. Elvesztett háborúk, szétszaggatott országrészek, külföldi elnyomás, kisebbségbe rekedt milliók, gazdasági nehézségek, külkapcsolati konfliktusok. Ezek jellemzik a magyar nemzet mai állapotát. Ebben a geopolitikai helyzetben természetesnek tűnhetnek azok a szokásjogi axiómák, amelyek első sorban a konzervativizmus irányába mutatnak, de mégis akadnak olyan személyek, akik elvárnák, hogy a modernizmus jegyében, az erdélyi magyarok is liberálisabb elveket valljanak.

Az újkori nemzetközi egyezmények, a különféle direktívák, valamint a tudatosan felépített eszmerendszerek egy eléggé egyoldalú toleranciát követelnek meg tőlünk. A jogainkról való lemondásra késztetnek. Mások szempontjait kell fontosabbnak tartanunk, mint a sajátjainkat. Megtanítottak a »nagy liberális szellemiség« jegyében csendben maradni, jól viselkedni, megalkudni. Másfelől pedig, ha a helyzet úgy kívánta, akkor a »nemzeti ügy érdekében” elvtelenül kellett cselekednünk. Mi tagadás, ez utóbbi leckét jól megtanulta közösségünk, hiszen még soha nem szegte meg »tömegesen« az összefogás intelmét. Az erős képviseletért nagy bírsággal, az elveink feladásával kellett megfizetnünk. Sorra megdőltek azok az axiómák, amelyek eddig minket jellemeztek.”