Hátralépés

Az , hogy az RMDSZ is csak egy hónappal azután borította ki a bilit, hogy a koalíciós szerződést megsértve Románia belépett a perbe, azt mutatja, a szövetségnek egyáltalán nem sürgős kilépni a kormányból.
Hirdetés

 

 „Már látjuk, amint a PSD „kisebbségi szakpolitikusa”, az egykori nagyromániásokon túltevő Bogdan Diaconu, aki délelőtt azért ordít, hogy Magyarország ne szóljon bele az erdélyi magyarok sorsába, délután pedig azért, hogy Románia lépjen fel a Timok-völgyi románok jogaiért, kiáll, és nyilvánosan elismerni: kettős mércét alkalmaz.

Miután az RMDSZ a kormányban maradt, annak, hogy Kelemen Hunor lemond kormánytisztségeiről, semmi köze nincs az esethez, hiszen Kelemen Hunor nem állatorvosként, nem filozófusként, nem költőként, hanem az RMDSZ szövetségi elnökeként felperes az ügyben. Ugyanakkor nyilvánvaló az is, hogy a román felet kizárólag az elnökválasztás érdekli. Mi mással lenne magyarázható, hogy a hazáját féltő külügyminiszter csak most vette észre azt, hogy az RMDSZ egy évvel ezelőtt benyújtott egy „Románia érdekeit sértő” dokumentumot, s amikor ezt elutasították, ez ellen tavaly decemberben fellebbezett. Egyáltalán: ilyen körülmények között miért vonták be az RMDSZ-t a kormányba?

Az pedig, hogy az RMDSZ is csak egy hónappal azután borította ki a bilit, hogy a koalíciós szerződést megsértve (ti. kisebbségi ügyben csak az RMDSZ-szel való konzultáció után dönthetnének), Románia belépett a perbe, azt mutatja, a szövetségnek egyáltalán nem sürgős kilépni a kormányból. Ez a népmese okos leányától eltanult megoldás, hogy „ki is lépek, meg nem is”, csak arra jó, hogy kevésbé legyen nyilvánvaló: a saját maga állította csapdában vergődő RMDSZ nem előre, hanem hátrafele halad.”

Hirdetés