„Hiába nő ugyanis az Európai Parlament szerepe a lisszaboni szerződés szerint, az utolsó szó továbbra is a tagállamoké, amelyek között olyan is akad, amely a kisebbségek létét is tagadja. De vehetjük a kezdeményezést támogató Magyarországot is. Vajon meddig hajlandó elmenni?

Kész lenne több jogot biztosítani a saját kisebbségeinek, mint jelenleg Románia az ottani magyaroknak? Ha nem, akkor az európai kisebbségi keretszabályozásból az erdélyi magyarok nem nyernek, vagy legfeljebb a tudatot, hogy a már meglévő jogaikat – vagy azok egy részét – Európa szavatolja.

Ez sem kevés, de lássuk be, hogy határon innen és túl ennél sokkal többet várnak a kezdeményezéstől. Nem véletlenül jelentette ki a szövetségi elnök, hogy elképzelni sem tudja a kormányzást, ha kormánya a keretszabályozás elutasításáért száll perbe.

S ha már itt tartunk: a román külügyminiszter nem titkoltan azért lépett be az Európai Unió Bíróságán zajló perbe a kisebbségi kezdeményezés ellen, mert Magyarország belépett az RMDSZ és partnerei oldalán. E szerint a logika szerint ami Magyarországnak jó, az Romániának csak rossz lehet. Ilyen fokú a bizalmatlanság a román és a magyar kormány között.

Ha valaki manapság Romániában meg akar buktatni egy kezdeményezést, nem kell egyebet tennie, mint megszereznie hozzá az Orbán-kabinet támogatását. Lehetne sorolni az okokat, de ezekért az állapotokért végső soron a kétoldalú párbeszéd hiánya a felelős.”