„Az ellenzéki szerep nyíltabb és őszintébb fogalmazást tett lehetővé a magyarságot érintő jogsérelmek és jogfosztások kimondásában, a kormányzati jogállás pedig valamicskével több beleszólási lehetőséget az országos döntéshozatalba.

De nem sokkal többet, hiszen lehettünk kormánykoalícióban, a számunkra igazán fontos jogszabályokat akkor sem fogadta el a nacionalista parlament, a többség, s a román kormányok megyei helytartói, a prefektusok ugyanolyan szemérmetlenül támadták nemzeti identitásunkat, mintha makacs ellenzékben lennénk. Így van ez most is, a Ponta-kabinet szinte egyáltalán nem figyel oda a magyarság elvárásaira, s a koalíciós protokollumban tett „szent” ígéreteit hol a parlament nacionalista indulatainak láttán felejti el, hol pedig az „egyetemi autonómia” szentségére hivatkozva hárítja el. Érdemes így kormányzati szerepet vállalni?

A kérdés jogos és égetően időszerű, hiszen most is a kormányzati partnerek próbálják meggátolni abban a magyarságot, az RMDSZ-t, hogy valamilyen formában európai odafigyelést csikarjon ki Brüsszelben–Strasbourgban a kisebbségi problémák számára, s olyan uniós normákat, mik végre az alapvető emberi jogokkal és szabadságjogokkal foglalkoznak, nem pedig a fogvájók kötelező méreteivel.”