„A jelek szerint ugyanis az európai polgári kezdeményezés ügyében indított perben kialakult tudathasadásos állapot nemcsak kormányválságot idézett elő, de a szövetség löszfalán is peregni kezdett a homok.
Aminek láttán az ember hanyatt-homlok csomagolni kezd, nehogy az építménnyel együtt szánkózzon a hegy aljáig. Miután a tegnapi Kelemen–Ponta-tárgyalások a papírformának megfelelően sehová sem vezettek, a Szövetségi Állandó Tanács tagjai pénteken elvileg gyors döntést hozhatnak, hiszen az RMDSZ elnöke a román álláspont gyökeres megváltoztatásától tette függővé a magyar párt kormánytagságának fenntartását.
Olvasson még:
- Tucatnyi utórengés a Bánságban, a pénzüket féltik a bírák, memorandumot ígért a kormány a tanároknak – hírmix
- „Bizonyos értelemben az iskola egy gyerekmegőrző lett” – interjú Bak Márta pedagógussal
- Hogyan lehet lapot készíteni kamaszoknak a TikTok korában? – Interjú Farkas Kingával, a Cimbora főszerkesztőjével
Minél közelebb kerülünk azonban az igazság órájához, a sebből egyre több cérna dugja ki a végecskéjét.”