„Előfizetők dolgában nem állnak rosszul, sok folyóirat irigykedhet önökre. Viszont egyre többen és egyre többet beszélnek a nyomtatott sajtó haláláról. Érzik-e már, hogy ez a Székelyföldet is érinti?
Hallom én is a különféle terveket, elgondolásokat ezzel kapcsolatban, egy kicsit meg is vagyok ijedve. Persze lehetne elektronikusan is szerkeszteni, tudom jól, hogy működnek online folyóiratok, és nem is feltétlenül hasonlít egyik a másikra. Én viszont mániákus printfolyóirat-olvasó vagyok, nem tudok számítógépen szépirodalmat olvasni, és valószínűleg jó páran vagyunk még így ezzel. Nem mondhatom azt XY bácsinak, hogy tessék számítógépet vásárolni, és szélessávú internetvonalat vezettetni be, mert valószínűleg azt fogja, mondani, hogy inkább nem.
Úgyhogy remélem, hogy csak marad jó néhány folyóirat, pláne a magyar irodalomban, amelyről mindig elmondják, hogy az par excellence folyóirat-irodalom. Meg kéne becsülni tehát a nyomtatott lapokat, hogy ezt milyen formában és hogy találják ki, milyen támogatási rendszer mellet, az meg nem az én problémám, csak annyiban, hogy minket is érint.
A júliusi lapszámuk az első világháború kitörésének századik évfordulója kapcsán ezzel a témakörrel fog foglalkozni. Milyen érdekességekre számíthatnak az olvasók?
Feltétlenül ajánlom olvasásra Oláh Sándor tanulmányát. Szerintem világszenzáció, hogy Homoródalmáson az egyik ház padlásáról előkerült egy 344 levélből, illetve tábori levelezőlapból álló gyűjtemény. A fiatalembert elvitték ’14-ben a frontra és ’18 novemberéig levelezett a feleségével, valami csodás véletlen folytán pedig mindkettőjüknek megmaradtak a levelei.”