„Honnan jött az ötlet, hogy a mozgalom élére álljon?

1974. október 15-én, a kommunista vezérek a mi, helyi közösségünk ellen agressziót követtek el, ennek a szimbolikus kijavítása pedig több ideje foglalkoztat már. A Ceaușescu diktatúra bukása után több olyan település, amely nevében a kommunista múlt emlékét viselte, törvénymódositás útján visszanyerte korábbi elnevezését. Románia alkotmánya értelmében a törvénykezdeményezés nem csak a kormányt, a képviselőket, vagy a szenátorokat illeti meg, hanem legalább százezer, szavazati joggal rendelkező állampolgárt is. Hiába volt ám kolozsvári miniszterelnökünk, honatyáink mindeddig nem kezdeményezték Kolozsvár nevének visszaállítását. Ezért az egyik közösségi oldalon ismertettem, hogy a kolozsváriak is gyakorolhatják az állampolgári törvénykezdeményezési jogukat, és ezáltal Kolozsvár-Napoca újból Kolozsvár lehet. Ennek értelmében nem beszélhetünk még mozgalomról, hiszen alig kezdődött meg az iratkozás a kezdeményező bizottságba.

Milyen volt az eddigi fogadtatás, elsősorban a románok részéről?

A közösségi oldalról és a helyi sajtóból lehet látni, hogy a románok is jól fogadták a kezdeményezést. Az állampolgári kezdeményezésről szóló eljárás egyébként románul, magyarul és németül volt megfogalmazva, ezennel üzenve, hogy csak összefogással lehet a városunk újból Cluj, Kolozsvár és Klausenburg. (…)

Milyen esélyt lát arra, hogy ha meglesz a 100 ezer, akkor a parlament is az ügy mellé áll?

Becslésem szerint a parlamentben a begyűjtött aláírások száma fontosabb lesz, mint maga törvényjavaslat indoklása. Nehéz lehet egy szenátornak vagy képviselőnek, aki alig ötezer szavazattal került be a parlamentbe, nem támogatni több mint százezer állampolgár kezdeményezését. A parlamenti eljárásban azonban a kormány véleménye lesz a döntő fontosságú.

Látja-e bármilyen ideológiai, érzelmi akadályát ennek az ügynek?

Nem. Semmiképp nem lehet megakadályozni ennyi román állampolgárt, hogy beiktasson egy törvényjavaslatot.”