// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella
Györke Zoltán Györke Zoltán

Így szabadulhatnak meg a kolozsváriak Napocától

// HIRDETÉS

1974. október 15-én, a kommunista vezérek a mi, helyi közösségünk ellen agressziót követtek el. Interjú

(Külön)Vélemény

Szerző: Györke Zoltán
2014. június 26., 12:10

„Honnan jött az ötlet, hogy a mozgalom élére álljon?

1974. október 15-én, a kommunista vezérek a mi, helyi közösségünk ellen agressziót követtek el, ennek a szimbolikus kijavítása pedig több ideje foglalkoztat már. A Ceaușescu diktatúra bukása után több olyan település, amely nevében a kommunista múlt emlékét viselte, törvénymódositás útján visszanyerte korábbi elnevezését. Románia alkotmánya értelmében a törvénykezdeményezés nem csak a kormányt, a képviselőket, vagy a szenátorokat illeti meg, hanem legalább százezer, szavazati joggal rendelkező állampolgárt is. Hiába volt ám kolozsvári miniszterelnökünk, honatyáink mindeddig nem kezdeményezték Kolozsvár nevének visszaállítását. Ezért az egyik közösségi oldalon ismertettem, hogy a kolozsváriak is gyakorolhatják az állampolgári törvénykezdeményezési jogukat, és ezáltal Kolozsvár-Napoca újból Kolozsvár lehet. Ennek értelmében nem beszélhetünk még mozgalomról, hiszen alig kezdődött meg az iratkozás a kezdeményező bizottságba.

Milyen volt az eddigi fogadtatás, elsősorban a románok részéről?

A közösségi oldalról és a helyi sajtóból lehet látni, hogy a románok is jól fogadták a kezdeményezést. Az állampolgári kezdeményezésről szóló eljárás egyébként románul, magyarul és németül volt megfogalmazva, ezennel üzenve, hogy csak összefogással lehet a városunk újból Cluj, Kolozsvár és Klausenburg. (…)

Milyen esélyt lát arra, hogy ha meglesz a 100 ezer, akkor a parlament is az ügy mellé áll?

Becslésem szerint a parlamentben a begyűjtött aláírások száma fontosabb lesz, mint maga törvényjavaslat indoklása. Nehéz lehet egy szenátornak vagy képviselőnek, aki alig ötezer szavazattal került be a parlamentbe, nem támogatni több mint százezer állampolgár kezdeményezését. A parlamenti eljárásban azonban a kormány véleménye lesz a döntő fontosságú.

Látja-e bármilyen ideológiai, érzelmi akadályát ennek az ügynek?

Nem. Semmiképp nem lehet megakadályozni ennyi román állampolgárt, hogy beiktasson egy törvényjavaslatot.”

Honnan jött az ötlet, hogy a mozgalom élére álljon?

1974. október 15-én, a kommunista vezérek a mi, helyi közösségünk ellen agressziót követtek el, ennek a szimbolikus kijavítása pedig több ideje foglalkoztat már. A Ceaușescu diktatúra bukása után több olyan település, amely nevében a kommunista múlt emlékét viselte, törvénymódositás útján visszanyerte korábbi elnevezését. Románia alkotmánya értelmében a törvénykezdeményezés nem csak a kormányt, a képviselőket, vagy a szenátorokat illeti meg, hanem legalább százezer, szavazati joggal rendelkező állampolgárt is. Hiába volt ám kolozsvári miniszterelnökünk, honatyáink mindeddig nem kezdeményezték Kolozsvár nevének visszaállítását. Ezért az egyik közösségi oldalon ismertettem, hogy a kolozsváriak is gyakorolhatják az állampolgári törvénykezdeményezési jogukat, és ezáltal Kolozsvár-Napoca újból Kolozsvár lehet. Ennek értelmében nem beszélhetünk még mozgalomról, hiszen alig kezdődött meg az iratkozás a kezdeményező bizottságba.

- See more at: http://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/26992-igy-szabadulhatnak-meg-a-kolozsvariak-napocatol#sthash.XXoxptEP.dpuf

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro