„Közvélemény-kutatások szerint az elmúlt évekhez képest kevesebb család megy el nyaralni, a gyerekek közül is kevesebben mennek táborba, hosszabb kirándulásra. Egyértelmű, hogy ennek oka a szűkös anyagi helyzet. Mivel töltik vajon a nyarat az otthon maradt diákok? — nézhetnénk utána kíváncsian. Hányan lesznek azok, akik szépirodalmat olvasnak majd, és hányan azok, akik a számítógép előtt vagy kezükben az okostelefonnal vészelik át a nyarat. A tanévzárókon kiderül az is, hogy a diákok milyen tanulmányi eredményeket értek el az elmúlt tanév során. A diplomaosztókon az tapasztalható, hogy vannak eredmények, csupán azt nem tudjuk, hogy azok mennyire alkalmazhatók az élet zord harcaiban. Az utóbbi húsz év során volt néhány tanügyminiszter, akik utasításaikkal meg akarták reformálni az oktatást, de annak minősége mind jobban süllyedt.
Ma már senki nem tudja megmondani, milyennek kell lennie egy jó pedagógusnak. Milyen elvárások körvonalazódnak? És milyenek ők valójában, ehhez viszonyítva? Érthető, hogy változik a helyzet, változik a világ, diáknak, pedagógusnak, szülőnek egyformán változnia kell, de nem úgy, ahogyan azt a politikai küldetést teljesítő tanügyminiszterek elképzelik.
A pedagógus a tudás szimbóluma kell legyen, amiért kijár a tisztelet. Ha nem ez — mert nem hagyják, vagy nem akar — méltatlanná válik hivatásához. Az oktatást nem lehet alárendelni a választási érdekeknek, a politikai ambícióknak. Most, amikor átalakul a család, az értékrendszer, az elvárások az iskola, a pedagógus felé, a tekintély is átértékelődhet. Közben csökken az életszínvonal, a tanulás viszont egyre több anyagi áldozattal jár. A ma kezdődő vakáció lehet remény a túlélésre, de megoldás nem lehet, csak reményt ébreszthet, hogy talán majd lesz járható út.”