„Tíz évvel ezelőtt rejtélyes és a hozzám hasonló gyalogos kibicek számára máig megfejtetlen dolog történt a román politikában. A minden érdemi és formai szempontból esélyes elnökjelölt helyett – szociológiai felméréseknek és az első forduló eredményének ellentmondva – hajszállal a bizonytalan múltú, bizonytalan hátterű, bizonytalan beállítottságú ellenjelölt nyerte meg a választást. (…)

Nemrég valakik kiszámították, mennyibe került az országnak a jelenlegi államelnök korrupciója, és hány év börtön jár(na) miatta. Nagy számok jöttek ki. Persze az ilyesmivel nem törődik senki, jól is néznénk ki. Sem az államfő családtagjainak és embereinek viselt dolgaival, ahol a bűnpártolás gyanúja is alapos. Legutóbb az államelnök fivérének a bűnöző alvilággal való kapcsolatai: méla csend tárgya. Egyelőre az ország első emberének teljes mentelmi joga van, tulajdonképpen ez az egyetlen szuperimmunitás Romániában. Egyelőre valahányszor a romániai igazságszolgáltatás szóba kerül, az ünnepélyes nagyhatalmi válasz az, hogy annak függetlenségét bizony nagyon meg kell őrizni. Holott annak függetlenségét, önállóságát és pártatlanságát először megteremteni és biztosítani kellene (mert mindaz nincs meg neki), csak utána megőrizni. Mert így puszta cinizmus az egész: valaki az igazságszolgáltatás örvén, annak intézményeit felhasználva minden ellenségét elintézheti, ő és a klikkje meg sérthetetlen. Az ilyesmi eléggé bántja a közönség igazságérzetét, ki szereti, ugye, ha ostobának nézik?”