A gyógyítás rendszerének krónikus betegségei fájnak leginkább a lakosságnak, mert aki betegágyban fekszik, annak mindegy, milyen politikai színezetűek hozták ezt vagy azt a törvényt, egyetlen dolog számít, hogy meggyógyuljon.
„A folyamatosan változó ellátórendszerben minden egészségügyi miniszter az általa hozott módosításokat tartja a leginkább betegbarátnak, holott egyértelmű a szándék: spórolni, ahol lehet, és ott is, ahol nem, hogy jusson az átláthatatlan beszerzésekre, amikor eurómilliók csúsznak illetéktelenül illetéktelen zsebekbe. Az országos korrupcióellenes ügynökség jelenleg is nyomoz ilyen ügyben, fővárosi kórházak mellett a szálak a szaktárcához is elvezetnek. Ilyen körülmények között nehéz elhinni, hogy minden a beteg érdekében történik.
Az pedig egyenesen aggasztó és felelőtlenségre vall, hogy ezentúl az olyan esetekben is egynapos beutalásra kényszerítik a kórházakat, amikor a beavatkozás követése, a két-három napos utókezelés része kellene hogy legyen az akut ellátásnak. Ki felel ilyenkor, ha a műtött betegnek otthon nincsenek meg a körülményei a felépüléshez, ha sebe befertőződik, mert nem tudja kifizetni a házi betegápolást, nem gyógyul, mert nem tudja megvásárolni a felírt gyógyszert?
Nem bonyolult kérdések ezek, de annál súlyosabbak. E tekintetben az egészségügy különleges ágazat, itt minden csavart pontosan kell meghúzni, nem lehet tévedni, mert emberéletbe kerülhet. Talán a hatalomnak ez sem fontos?”
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…

A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…

Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.