Az elirigyelt királyi herceg

Az irigylés várható volt, előre kiszámítható azok részéről, akik Erdélyt még mindig távoli idegen és civilizált vidéknek tekintik, akik nem hiszik el kőszívük mélyén azt, hogy ennek a földdarabnak a sorsát Bukarest határozza meg sokkal inkább, mint az ittlakók sokszínűsége.
Hirdetés

„Már várható volt, hogy el fogják irigyelni tőlünk az egy szem brit királyi hercegünket a havasalji bácsik. Az egyetlen királyi vérből származó szigetországi igazi vérbeli herceget, aki szívesen repülőzik hozzánk, birtokot szerzett, házat vett, hamisítatlan parasztházat Székelyföldön (olyan helyen, amelynek még a létét is tilalmas említeni, tagadni kell foggal-körömmel-zászlótilalommal-nyomdafestékkel-internetes fröcsköléssel, mert hogy néz az ki, hogy az egységes Bukarest-Bucsecs-Szűrős Kárpác-Fekete tengermelyék hazánkban más is legyen, mint a fent felsorolt tájegységek?!! Vagy kétségek).

Mikor pedig a bácsiknak is van királyuk, sőt rengeteg trónkövetelő jön a nyáj felett pásztorkodni, s ha a Hohenzoller (ál)herceg valahol megjelenik, az állítólag köztársasági érzelmű (arra felesküdött) honatyák és törvényhatósági fő-főgórék azonnal elkezdik a Patyomkin-akciót, a fogadásra kirendelt szemfényvesztést, varázslatokat, ámításokat, és küldik a szolganép sürgő-forgó hadát, mint legutóbb a Téka esetében is, ahol a Lokodi Editet követő megyevezető, aki addig csak kívülről – a törvényszékről jövet – egy pillantással vetette meg a Tékát mint kultúrintézményt, beküldte a kertészet facsemete-telepítő brigádját, akik dézsában suttogó román erdőséget hoztak, kertészkedtek, hogy a felbukkanó kegyes Radó herceg azt hihesse, nálunk aztán úgy ápolják a jövendő magyar ajkú királyi alattvalók kultúráját, hogy annak csudájára járhat a világ, az ország, de még a szűrőtlen Kárpácok is.

Az irigylés várható volt, előre kiszámítható azok részéről, akik Erdélyt még mindig távoli idegen és civilizált vidéknek tekintik, akik nem hiszik el kőszívük mélyén azt, hogy ennek a földdarabnak a sorsát Bukarest határozza meg sokkal inkább, mint az ittlakók sokszínűsége. Végtére is nem a siralmas és siránkozó regáti falvakat részesítette előnyben Károly, hanem a hosszú hagyománysorral rendelkező erdélyi falvak megmentéséről gondolkodott, azokat a falvakat akarta megmenteni, amelyeket a csauseszkui bősz nacionalista fejlesztési düh elpusztított volna, hogy eltüntesse végre ama bosszantó különbséget, amely az erdélyi táj és sokszínű épített öröksége és az ókirályságbeli táj és vályogból épített nyomor között még fennállott. Egységes sivár táj és unalmas, önmagát ismétlő települések vártak volna az utazóra, az ittlakóra, ha megvalósul a nagy kormányos rémálma.

Egyebekben örülni kellene a királyi vérből való koronás fők által nemzett brit trónvárományosnak, hiszen hovatovább ő az egyetlen brit, aki viszonzásként ide jön barátaival együtt a sok angliai román munkavállalót ellentételezni. Ő nem lop, ő nem keveredik bűnbandákba, ő hoz és épít, hírnevét viszi a vidéknek.”

Hirdetés