„Nemrég egy rádiós válaszomban azt találtam mondani az amerikai szankciókról, hogy jobban előkészítettek, hogy ebben is világhatalom Amerika, az Unióval szemben mindenképpen. Azóta töprengek ezen, hisz valóban úgy látszik, hogy az Ukrajna ellen életbe léptetett első szankcióhullámok fölösleges átfedéseiből is inkább az USA tanult, és a második lépést már precízebbre vette, miközben már további lépéseken gondolkodik. (…)
Van a fejtegetésben egy vonzó, de sántító példa arra, hogy mi történik, ha a szankciók túl jól működnek? Lásd: második világégés, Japán reakciója az amerikai zárlatra. Igaz: a japán háborús döntésben benne volt annak a perspektívája, hogy minden nyersanyagot visszakapnak, ha gyors és döntő csapással legyűrik az amerikaiakat, de döntő az is, hogy már az első világháború után beindult a japán térnyerés, így ezt a lavinát nem kiváltotta, viszont ugrósánc-akadályként megdobta az amerikai szankció.
Nyugalom, Ukrajnában a szankciók idáig nem jutnak, itt a tiltások egy új válfaját alkalmazzák: pontos mikro-beavatkozások, várható makro-változásokkal. Ismerős? Az Obama-doktrínát a sebészeti beavatkozások definiálják (lásd bin Laden-akció), ugyanakkor az orosz-amerikai és viceversa gazdasági kapcsolatok nem annyira gyümölcsözőek, hogy Moszkva belegebedjen az amerikai tiltásokba.
Azt azonban már nem értem, hogyan lehet teljes européer szigorral úgy szankciózni, hogy mondjuk a vén kontinensen igencsak ismert Roszneftet kissé kinyírják, de a hozzánőtt európai nagyvállalatot ne lőjék szintén tarkón?”