// 2026. július 5., vasárnap // Emese, Sarolta
Ady András Ady András

Szankci-jó?

// HIRDETÉS

Jelen írás témája a szankció főnévről és jelentésudvarról való elmélkedés, s bár nem kell kizárólag Ukrajnára vonatkoztatni, a helyzet komolysága ezt is indokolja.

(Külön)Vélemény

Szerző: Ady András
2014. május 28., 17:28

„Nemrég egy rádiós válaszomban azt találtam mondani az amerikai szankciókról, hogy jobban előkészítettek, hogy ebben is világhatalom Amerika, az Unióval szemben mindenképpen. Azóta töprengek ezen, hisz valóban úgy látszik, hogy az Ukrajna ellen életbe léptetett első szankcióhullámok fölösleges átfedéseiből is inkább az USA tanult, és a második lépést már precízebbre vette, miközben már további lépéseken gondolkodik. (...)

Van a fejtegetésben egy vonzó, de sántító példa arra, hogy mi történik, ha a szankciók túl jól működnek? Lásd: második világégés, Japán reakciója az amerikai zárlatra. Igaz: a japán háborús döntésben benne volt annak a perspektívája, hogy minden nyersanyagot visszakapnak, ha gyors és döntő csapással legyűrik az amerikaiakat, de döntő az is, hogy már az első világháború után beindult a japán térnyerés, így ezt a lavinát nem kiváltotta, viszont ugrósánc-akadályként megdobta az amerikai szankció.

Nyugalom, Ukrajnában a szankciók idáig nem jutnak, itt a tiltások egy új válfaját alkalmazzák: pontos mikro-beavatkozások, várható makro-változásokkal. Ismerős? Az Obama-doktrínát a sebészeti beavatkozások definiálják (lásd bin Laden-akció), ugyanakkor az orosz-amerikai és viceversa gazdasági kapcsolatok nem annyira gyümölcsözőek, hogy Moszkva belegebedjen az amerikai tiltásokba.

Azt azonban már nem értem, hogyan lehet teljes européer szigorral úgy szankciózni, hogy mondjuk a vén kontinensen igencsak ismert Roszneftet kissé kinyírják, de a hozzánőtt európai nagyvállalatot ne lőjék szintén tarkón?” 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak
Krónika

Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro
Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában
2026. június 22., hétfő

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában
2026. június 22., hétfő

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány
2026. június 17., szerda

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány
2026. június 17., szerda

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

Egyes állatok egyenlőbbek?
2026. június 11., csütörtök

Egyes állatok egyenlőbbek?

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...