„Nemrég Gabriel Liiceanu, az emblematikus román entellektüel cselekedett meghatott köszönő szöveget Traian Băsescuhoz, és naponta láthatjuk, hogyan rajonganak hányan Orbánért. A másik oldalon a Gyurcsány-imádat dívik, vagy a Bajnai-rajongás. Akad, aki az egyik vezért szereti annyira, hogy az ember legszívesebben vakarózni kezdene, akad, aki a másikat. Mindegy, csak azonosulni lehessen valakivel minél előbb és minél problémátlanabbul.
Illetve mégsem mindegy. Nem árt, ha az illető férfi és karizmatikus: vigyen magával, hódítson meg, hadd gondolkodjunk minél kevesebbet.
»Nagyot érezni mindig könnyebb, mint szembenézni a gondolkodás fáradalmaival.« Mai napig őrzöm ezt a mondatot, melyet egy magyarországi politológus mondott egyszer. A magyarországi, erdélyi és romániai gondolkodás óriási szelete nem tud és nem akar szembenézni ezekkel a fáradalmakkal.
Ezért van aztán az is, hogy ha »a férfi« téved, sürgősen elmagyarázzák, hogy miért nem tévedett. Nem hazudott, remek retorikája lendülete vitte őt magával. »Orbán népe nem Kossuth népe«, mondta nekem valaki, akivel Orbán politikájáról vitatkoztunk. Gondolom, úgy értette, hogy az az egykori nép nem rajongott Győzikéért vagy Mága Zoltánért, hanem minden álma a nemzet jobbléte volt, melyért cselekedni sohsem volt rest.”