„Nos, jelen írásnak nem tisztje boncolgatni, hogy az említett adalék mennyit tett hozzá a produkció művészi értékéhez – vagy éppenséggel vett el belőle. Érdekesebb kérdés, hogy ez a – jelek szerint csak látszólag – jelentéktelen színpadi részlet »gyomorforgató nemi jellegű tévedések« címén igencsak telibe találta egyes nemzet- és polgártársaink érzékenységét.
Pedig már-már bedőltünk annak az általános tévhitnek, hogy a liberális fertőn nevelkedett huszonegyedik századi erdmagyar ember ingerküszöbe egyre és egyre magasabb!
Vagy mégis?
Eszembe jut ugyanis egy másik jelenet, ahol a vizuális elemek talán még ennél is gyomorforgatóbbak. Az odesszai szakszervezetek lángoló székházára gondolok, na meg a bennrekedt félszáz emberre. A következő kép már a felismerhetetlenségig égett arcok, az elszenesedett végtagok nem kevésbé »undorító« látványa.
És elképzelem az osztrák szakállas transzvesztita látványán fintorgó erdélyi magyarunkat, amint épp az ukrán válság híreinek monoton képsorait bámulja a képernyőn: »Látod, drágám, így szokott ez lenni, ha ezek nem tudnak békében megférni egymással. De semmi baj,
legalább megvan a jogalap Ukrajna szétszakítására,
Magyarország visszakapja Kárpátalját, és hátha valami székelyföldi autonómiácska is összejöhetne Putyin jóvoltából. Akkor hát melyik csatornán lesz a telenovella a híradó után?«”