Megkoronázott magyarszívatás

Egyszerűbb lenne felírni a talapzatra, hogy Ştefan cel Mare, és megoldódna a probléma: máris kompatibilis lenne az uralkodó szemlélettel.
Hirdetés

„A festményt Bihari Sándor nevű művész festette, s azt a jelenetet ábrázolja, amikor Luxemburgi Zsigmond magyar király Szent László váradi sírjánál fogadta Jagelló Ulászló lengyel királyt, de Trianon urán lekerült a helyéről.

(…)

A magyarok felé tett gesztus hitelességét már ez a festmény is megkérdőjelezte, de azért sikerült fokozni a felháborodást, kiderült ugyanis, hogy a másik alkotáson Zsigmond királyunk fejéről egyszerűen »lelopták« a Szent Koronát. Ez pedig még akkor is nettó történelemhamisításnak minősül, ha Zsigmond esetleg az ominózus eseményen nem a magyar királyi koronát viselte.
 
Az eredeti festményen ugyanis a Szent Korona szerepel, tehát minden utólagos módosítás hazugság és tahóság. Ilyen alapon minden erdélyi, illetve partiumi műemléken – legyen az épület vagy egyéb jellegű műalkotás – el lehetne kezdeni a magyar jelleg eltüntetését.
 
A magyar népi motívumokat felvonultató, lechneri szecessziós jegyeket például légkalapáccsal lehetne lefaragni, hogy aztán a helyükbe a Románia Kárpátokon túli részének épített arculatát meghatározó két stílus, a Brâncoveanu–bizánci és a Ceauşescu–szocreál közül választva alkossanak valami, a román szíveknek kedveset. 
 
És ott vannak a még megmaradt magyar köztéri szobrok is. A kolozsvári Mátyás-szoborcsoport amúgy is régóta szúrja az illetékesek szemét olyannyira, hogy külön táblácskával jelölték meg, miszerint a magyar uralkodót csak István moldvai vajda győzte le. Nos a tábla és minden egyéb helyett egyszerűbb lenne felírni a talapzatra, hogy Ştefan cel Mare, és megoldódna a probléma: máris kompatibilis lenne az uralkodó szemlélettel. 
 
És ezek után máris jóval élhetőbb, európaibb és kulturáltabb lenne egész Erdély és a Partium arculata.”

Hirdetés