Ante festum

Nagyon meg lennék lepve, ha nem telepedne rá az egész Festum Varadinumra a pártpropaganda.
Hirdetés
„Átfutva az idei Varadinum programját, elsőre az tűnt fel, hogy a szervezők megpróbálták »felrázni« az elmúlt években kissé mintha leülepedett, ellaposodott, kötelező penzummá szürkült, egykoron egyházi háttérrel elindított, majd némileg pártosan elvilágiasított rendezvénysorozatot. A hagyományápolás és közművelődés szándéka mindvégig szerencsésen kidomborodott a fesztivál bő két évtizede alatt, de akár bevallottuk, akár nem, a Varadinumnak egy jó értelemben vett, pozitív irányultságú magyar erő- és értékdemonstrációnak is lennie kellett volna – hogy mikor mennyire volt az vagy sem, ezt ki-ki maga megítélheti. Szinte-szinte egy emberöltőnyi ideje zajlik le minden év májusában az önnön eredeti kereteit néha szétfeszítő, változó színvonalú programokat kínáló Festum Varadinum, és ahogy nincs két egyforma év a történelem folyásában, úgy az epizódok megítélése sem lehet sematikus. Már csak azért sem, mert – ahogy mondani szokták – tempora mutantur et nos mutamur in illis, vagyis az idők változnak, és mi változunk velük. (…)
 
Nyilvánvalóan abból a megfontolásból lett finomvegyes a kínálat, hogy hátha sikerül minél több embert megmozgatni, kicsalni a házából, a tévéfotelből, elvinni a különböző helyszínekre, alkalmakra – már csak azért is, mert véletlenül épp egy választási kampány kellős közepén „varadinumozunk” az idén. Nagyon meg lennék lepve, ha nem telepedne rá az egész fesztiválra a pártpropaganda. Ha nem próbálna meg egy bizonyos politikai alakulat voksközösséget szervezni magának az EP-választásokra a Varadinum örve alatt, amelyet pedig meg kellene hagyni a nemzetiségi hagyományok és kulturális értékek alapján történő közösségépítés eszközének.” 

Hirdetés