„Havi egy könyv nem elitizmus, hanem szegénység. Havi egy könyv havi CSAK egy könyvet jelent, és ezen az április 23-i Könyv és Szerzői Jog Világnapja sem segíthet.
Pedig kikerülnék két nagy, jellegzetes hibát: az egyik, hogy vészharangot kongassak. Nemrég olvastam egy remek könyvet a könyvekről: hogy a nyomtatás technológiája, az olvasás kultúrája hogyan terjedt el, és érintett meg egyre több társadalmi réteget. Ez mintha újra szűkülőben volna, de nem is olyan biztos: amikor az utcán sétálunk, és valaki belénk botlik, jó eséllyel éppen a telefonját böngészi.
Az is igaz persze, hogy a telefonon esetleg SMS-est olvasunk, és ha azt nem Varró Dani írta („hogy mondjam el milyen nagyon szeretlek én ha bakker/nem áll rendelkezésre több csak 160 karakter”), akkor már nem is olyan értékes. De böngésszük a portálokat, a bejegyzéseket, és ez is olvasás, ha nem is mindegy, hogy a sorok mit tartalmaznak. Olvasni tehát olvasunk, kezünkben tehát a kulcs a minőséghez.
Ezért sem követem el a következő hibát: hogy beletörődjek abba, amit magam körül látok. Nem fogadom el azt az érvet, hogy egyesek nem születtek bele a tudás világába, hogy őket kizárhatjuk abból, amit mi vagyunk szerencsések megélni. Túl a szélsőséges eseteken (mert hát mégis vannak ostobák, együgyűek stb.) azt tapasztalom, hogy szinte mindannyian jobbak lehetnénk, ha jobb kezek fogták volna a mi kezünket, amikor szükség volt erre.”