„A most kanonizáltak a XX. század, illetve a század- és évezredforduló katolikus egyházának meghatározó, és – ami szerintem nagyon fontos – szerethető személyiségei voltak a világ alighanem legmagasabb (pápai) trónján nemcsak a katolikusok, hanem a más vallásúak, netán ateisták számára is. De ennél többek: XXIII. János – a jó pápa és a zsinat pápája, aki az általa összehívott egyetemes zsinat idején hunyt el – számos területen indította el a megújulást az egyházon belül, amit aztán VI. Pál és II. János Pál, a lenyűgöző személyiségű egyházfő folytatott. De – ezt már magam teszem hozzá – a folyamat távolról sem befejezett, s a most szentté vált lengyel pápa után remélhetőleg a dél-amerikai Ferenc folytatni fogja.

A katolikus egyháznak – mint a nemzeteknek is – követendő példákra van szüksége. Szentekre, akik »hősies fokon« művelik a keresztény erényeket, amelyeket – vallási, világnézeti meggyőződésétől függetlenül – legalább alsóbb, ha nem középfokú szinten, – művelnie kellene minden embernek ahhoz, hogy a világ, legalább egy kicsit, jobb legyen a mostaninál.”