„Az Európai Parlament kisebbségi ügyekkel foglalkozó Frakcióközi Munkacsoportja cikluszáró ülésén felhívást intézett az európai döntéshozókhoz az Unió területén élő hagyományos nemzeti kisebbségek, valamint a kisebbségi nyelvek használatának védelmében. A Strasbourgi Kiáltvány hangsúlyozza az Európai Unióban kötelező érvényű kisebbségvédelmi keretszabályozás megalkotásának szükségességét.

Az SK aláírói sajnálattal állapítják meg, hogy az EU intézményeiben a hagyományos nemzeti kisebbségek védelmét nem övezi fokozottabb figyelem, noha az Unió lakosságának nyolc százaléka országában kisebbségi. Az SK alapvető megállapítása, hogy az egyenlő bánásmód alanyi joga és nem kiváltsága az EU-polgároknak. Az Unió jövője szempontjából, stabilitásának, biztonságának és jólétének érdekében a kisebbségi, az interkulturális és az interetnikus kapcsolatok kulcsfontosságúak. Ezért megszövegezői arra kérik az európai döntéshozókat, tegyenek különbséget a tagállamok területén őshonos kisebbségi közösségek és a fogadó államokba legálisan a közelmúltban érkezett migráns közösségek szükségletei és védelme között, hiszen a nemzeti kisebbségi közösségek különleges hozzáadott értéket jelentenek az európai kultúrának.

A Frakcióközi Munkacsoport eljuttatják a dokumentumot az EU intézményeihez, a tagállamok, de a csatlakozásra váró országok kormányaihoz és parlamentjeihez is. Tehát hivatalosan is le vagyunk leplezve: létezünk.

Hogy mi követheti majd ezt az európai felismerést? Az amerikai indiánokhoz visszakanyarodva, nem elkerülhetetlen a pozitív folyamat. Le lehet minket söpörni a térképről ezek után is. EU ide vagy oda. De hogy merre, hova az EU, az – ha kis mértékben is – de rajtunk múlik.”