A Romániai Magyar Szóban 1997 folyamán megjelent Szentistváni leveleimben megírtam, hogy bukaresti kollégámmal egy saint-etienne-i könyvesbolt román tulajdonosnőjével beszélgettünk, amikor belépő francia férje azon sajnálkozott, hogy három román között kisebbségben van. Siettem megnyugtatni, hogy tulajdonképpen 2:2, két román, egy francia, egy magyar. Mikor Bukarestbe visszatéerve elmeséltem az esetet, volt aki felháborodott: hogyhogy magyarnak mondtam magam, nem románnak? Néhány napra rá a világsajtót bejárta a hír, hogy román potyautasok haltak meg egy Angliába tartó konténerben. Másnap az Adevărul féloldalnyi betűkkel tudatta hogy „cigányok voltak, nem románok”. És Băsescu kijelentésének fényében, hogy Romániában mindannyian románok vagyunk, hogyan olvassuk azt hogy »ţigancă împuţită«? Üzenem a hajóskapitánynak, hogy Romániában nem mindenki román, van legalább egy magyar. Nem tudnám jobban kifejezni mint Ziegler, azaz Gárdonyi Géza, az Egri csillagokban: »Ha az egész ország a tied is, meg ha minden magyarból török lesz is, én nem… én nem… én nem!…«”