„A gyakorlat más jellegű súlyos problémát is kimutatott, mégpedig a magyarországi bejelentett állandó lakhely nélkül honosított állampolgároknak (jellemzően a szomszédos országokban élő kisebbségi magyaroknak) megadott szavazati jogban rejlő veszélyeket. Az új állampolgárok levélben érkezett szavazatainak megszámlálásával tegnap végeztek. A Nemzeti Választási Iroda csütörtök késő esti adatai szerint a 128 378, levélben (csak pártlistára) leadott voks 95,5 százalékát (122 588 darab) a Fidesz szerezte meg. A maradék 5790 szavazat túlnyomó részén a többi parlamentbe jutott párt sorrendben így osztozott: Jobbik (2926), MSZP–Együtt–PM–DK (1495), LMP (573).

A jobbára a határokon túli magyaroktól érkezett szavazatok érzékelhetően módosították a listás szavazatok értékeit. Nemcsak a Fideszét (fölfelé), hanem az éppen hogy bejutott LMP-ét is (lefelé). A magyarországi voksok alapján az LMP 5,31 százalékot elérve ugrotta meg a parlamenti küszöböt, a levélszavazatokkal együtt viszont 5,2 százalékra csökkent az eredménye.

Hiba volna ezt azzal elintézni, hogy semmi gond, az LMP így is bent van az Országgyűlésben. Az a 0,11 százalék mínusz ugyanis nagyon sok, és azt mutatja, hogy a parlamentbe éppen hogy bekerült kis pártok számára – és ilyenek 2010 kivételével mindig voltak –, ha változatlan marad a szabályozás, a jövőben komoly rizikófaktor a bejelentett állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező választók aktivitása.

A választójog nem érzelmi kérdés; és ha már a kettős állampolgársági vitában a józan megfontolást felülírhatta a nemzetieskedő giccs, legalább a szavazati jog esetében – egy választás tanulságával a hátunk mögött – nem kéne újra meg újra felülni ennek. Olyan ugyanis nem fordulhatna elő, hogy egy választáson a magyarországi választók világos akaratnyilvánítása ellenére ne juthasson be a törvényhozásba egy szervezet. Pedig, láthatjuk, megtörténhet; és csak néhány ezer szavazaton múlt, hogy ez most nem történt meg az LMP-vel.”