„Az idők során csodálattal és képmutatással körülvett uralkodókra, királyokra várt a címben megfogalmazott sors, amely az ember által elérhető legnagyobb hatalomtól és gazdagságtól vezetett a végső, csúfos megsemmisülésig. Nemegyszer azok gúnyos kacajától kísérve, akik korábban kétrét hajoltak a csúcson levő uralkodó előtt. S mivel ma nem a hajdani végletek korát éljük, a hatalomból – a derűs, nyugodt időskor helyett, amelyet a nem mindig tisztességes módon megszerzett vagyon szavatolna – nem a vérpadra, csupán a börtönbe vezet a fennforgók némelyikének az útja. S ha nem is egészen odáig, de a kivívott tekintélyt porba döntő, megalázó perek szövevényébe.

A romániai politikai élet főszereplői közül egyre többen esnek a kísértések csapdájába. Ebben a környezetben ugyanis rendkívül nehéz becsületesnek megmaradni.

Néha még kívülről nézve sem kétséges, hogy szervezett módon zajlik a „betörésük”, meggyanúsításuk, hogy aztán egy vagy több perrel a nyakukban zsarolhatóvá váljanak. Vagy a hatalomtól megrészegedve önszántukból sétálnak be az aknásított területekre.

Mostanában a csapások egyre-másra a kormánypárt színeiben vezető tisztségbe emelt országos vagy helyi politikusokat sújtják. Mondják, hogy a szociáldemokrácia fellegvárai ellen irányuló bosszú lenne az oka. A gyanú mögött azonban szinte mindig felfedezhető a csekélyebb vagy testesebb korrupciós tett, ami elegendő a politikus lebuktatásához.”