A Fidesz kétharmados újrázása (bár még billeg, de a lényegen ez nem sokat változtat) valóban példa nélkülinek számít Európában. Mi Orbán sikerének titka?

Úgy vélem, Orbán sikerét alapvetően három tényezővel magyarázhatjuk. Első – és azt hiszem, ez a lényeges – a kormányzóképességnek az a jelentős megnövekedése, amely az átmenet korábbi szakaszában nem volt tapasztalható más kormányok esetében. Természetesen, tisztában vagyok azzal, hogy a kimondott politikai cél és a belőle fakadó közvetlen kormányzati impulzusok nem egyformán ugyanazt váltják ki mindenkiben, és az autoriter kormányzás vádja ebből fakad. Viszont az is kétségtelen, hogy a felhalmozott problémák sokaságát akkor, amikor a gazdaság görög típusú berobbanása nagyon közvetlen veszély volt, csak nagyon gyors, hatékony és célirányos cselekvéssel lehetett megelőzni. Olyan cselekvéssel, amely a deliberatív demokrácia mércéjével mérve – ott, ahol a lassú, időigényes konszenzusteremtés önmagában is cél – diszkrecionális jellegűnek, önkényesnek tűnik. Ez magyarázat az „unortodox” gazdaságpolitika elutasítására is. A deliberatív demokrácia folyamatos konszenzusfaragó eszménye gondolkodásmóddá is vált: eleve megszűri az európai közgondolkodásban a használatba vehető eljárásokat, és csak azokat tekinti „helyesnek”, „demokratikusnak”, amelyek a korábbi gyakorlat alapján huzamosabb ideig szélesebb konszenzusnak örvendtek. Nos, Orbán a gyors megoldás érdekében félrevágta ezeket a közpolitikai matricákat, és meglepőnek tűnő, új megoldásokat keresett. Ebben ugyan van rizikó, azonban el tudta fogadtatni a választókkal, hogy ez a rizikó vállalandó. A második tényező gazdasági természetű, és ebben részben a szerencse is a kezére játszott. A recesszióból való kilábalásnak az első eredményei épp akkor váltak érzékelhetővé, amikor – a kampányban – a Fidesznek erre a legnagyobb szüksége volt. Persze, ez megérdemelt szerencse volt, hiszen költségvetési kimunkálásában a Fidesz új politikai iránya meghatározó volt. Végül a harmadik tényező: olyan narratíva kimunkálása, amely nagyon jól össze tudta kapcsolni a diagnózist, a perspektívát, és folyamatosan elmesélhetővé tette az egyes gazdasági lépéseket. Ezt ugyan lehet populizmusnak is nevezni (jómagam is annak nevezem), azonban látni kell, hogy enélkül egy politikai cselekvési irány átélhetetlenné, értelmezhetetlenné válik az emberek számára. Orbán esetében ez azért szembetűnő, mert a baloldalon teljesen hiányzik ez. A baloldal teljesen narratívaképtelen jelenleg, jóllehet vannak populista kvalitásokkal rendelkező politikusai – például Gyurcsány. Gyurcsány azonban – és itt érnek össze a dolgok – épp a kormányzóképesség hiánya miatt vesztette el azt a hitelesítő pluszt, amellyel populista kísérletei egy alternatív narratívává állhatnának össze.

Elnézve a választási eredményeket, az embernek az az érzése támadhat, hogy gyakorlatilag nem változott semmi a 2010-es állapotokhoz képest – mintha meg sem tartották volna a választást. Várhatók-e változások, elmozdulások a régi-új kormány politikájában (bármilyen téren)?

Orbán kontinuitást ígér. Úgy hiszem, alapvetően ez lesz a meghatározó. Mivel az alapvető közjogi változtatásokat kormánya már meglépte, kevesebb – ezzel összefüggő – konfliktusra számíthat.

Győzelmi beszédében Orbán mintha békülékenyebb hangot ütött volna meg az EU-val szemben, mondván, hogy a magyarok elutasították az Unióból való kilépés gondolatát. Előrejelezhet-e ez egyfajta konszolidálási folyamatot Magyarország és Brüsszel között?

Úgy hiszem, mindenképpen értelmezhetőbb lesz, hogy mi tulajdonképpen Orbán „Európa-ellenessége”. Azaz: Orbán nem EU-ellenes, hanem EU-elégedetlen. Megítélésem szerint nem lát esélyt arra, hogy az EU jelenlegi struktúrájában Magyarország belső periféria-státusa megszüntethető legyen, és emiatt az Unió megváltozását szorgalmazza. Ennek érdekében visszafele lépne, a klasszikus nemzeti szuverenitások irányába. Ugyanakkor a visegrádi együttműködéssel azt célozza, hogy Közép-Európában is kialakuljon egy alternatív hatalmi pólus, a német-francia tengely párja. Bár e stratégia talán világosabbá és egyértelműbbé válik, az ideológiai alapú támadások e perspektívával szemben nem szűnnek meg.

Minden ellenkező előrejelzés dacára, az LMP bejutott a parlamentbe. Mennyi esélye van a zöldpártnak arra, hogy a végletesen polarizált magyar politikában felépítsen egy ütőképes „harmadik erőt”?

Azt hiszem, hogy az átjutás a tű fokán – ahogy Schiffer nevezte bejutásuk – meghatározó pillanat volt. Ennek fontos hozadéka, hogy igazolta a Schiffer-stratégiát: lehet baloldali pártépítésbe kezdeni szemben azokkal a maradvány- és konglomerátum-pártokkal, amelyek tisztázatlan viszonyban maradtak a posztkommunista örökséggel.

Milyen fejlemények várhatók a kényszerből összeállt baloldal térfelén?

Éles harc várható, ez három nappal a választások után, máris látszik. A kényszeresen összeterelődött bal pártjai most már versenyhelyzetben vannak, és az egymással folytatott verseny tétje az, hogy kit igazol vissza a május 25-i EP-választás, azaz ki lesz az „igazibb” baloldali párt. Ugyanakkor e verseny mérséklő hatással is van az egyes pártokon belüli viszonyokra, ugyanis a közelgő kampány miatt el kell halasztaniuk az április 6-i vereség felelőseinek a firtatását. Erre, meglehet, az EP-választások után kerül sor.

Borítékolható volt (szó szerint), hogy a Fidesz tarolni fog a határon túli szavazók körében, de erre a 95 százalékra talán ők maguk sem számítottak. Még az Erdélyben intenzíven jelen lévő Jobbik sem rúgott labdába. Hogyan magyarázod mindezt?

Azt szokták mondani, hogy a hála nem politikai kategória. Ez igaz is a politikusokra nézve, de nem a választókra. Az erdélyi választók hálásak voltak a kettős állampolgárság törvényéért, és mindazért, amit ebből vízióként és Fidesz-karakterként kiolvastak. Persze, ilyen választás csak egyszer van, a magyar pártok támogatottsága az erdélyi szavazók körében minden bizonnyal pluralizálódik és közelít majd a magyarországi megoszlásokhoz. De alapvető különbségek is megmaradnak. A Jobbik erdélyi támogatottsága pedig inkább a másodlagos preferenciák szintjén létezik. Azaz: a Jobbik jó második választható pártként, amellyel kapcsolatosan szimpátiát is lehet nyilvánítani jókorákat trianonozva. Azonban a kormányképességet, azaz a tényleges és hatékony cselekvőképességet is számításba véve az erdélyi szavazó elsődleges preferenciája mégis inkább a Fidesz.