„Színre lépnek politikusok is, akik félteni kezdik a moldávokat a nagy orosz medvétől, és előhozakodnak azzal, hogy – bár szeretik a magyarokat, hiszen a családban van közülük egy nagyi, táti, sógor, vej, esetleg sok barátjuk erdélyi, tehát ők objektíven szólnak a tárgyról – megengedhetetlen, amit a székelyek követelnek, s egyébként is Románia a románoké, ez az ország nemzetállam, tehát másnak itt hallgass a neve.

Ebbe a nagynemzeti szitok-esőbe azonban mind gyakrabban villámlik bele román részről egy-egy józan hang. Amíg még 10–15 évvel ezelőtt Smaranda Enachen kívül lámpással is alig találtunk olyan többségit, aki nem elvakultan beszélt a történelemről, a két nép viszonyáról, a nemzetiségi jogokról, ma már viszonylag hosszú azoknak a listája, akik félretették a görcsös nacionalizmust, és az erdélyi magyarok felé kezet nyújtottak. Történészek egész sora, élükön Lucian Boiával, továbbá Stelian Tănase, Lucian Mândruţă, Mircea Dinescu, Valentin Stan, Sorin Gherman neve ugrik be hirtelen.

Ezt is látnunk kell. És láttatnunk. Mert – s ezt az erdélyi magyar politikusoknak mondom, hiszen abba kellene hagyniuk a saját köldök bámulását – segítségükkel hatni lehet a román közvéleményre, s eljutni odáig, hogy a nemzetiségekről hallva, ne a beléjük nevelt nacionalista szlogenek jussanak eszébe.”