„Az átkosban sokat reméltünk eljövetelüktől, de mára már nem ennyire felhőtlen az örömünk, hisz akarva-akaratlanul belesodródtunk a puskaporos valóságba. Ugyanis a legnagyobb nemzetközi haderő ernyője alatt biztonságban érezhettük magunkat, amíg a krími harckocsik zaja rá nem ébresztett a valóságra, hogy közelünkben nem alszik a nagy medve.

Vagyis az orosz birodalmi ambíciók nem múltak el a Szovjetunió bukásával. Az utódállamokba telepedett orosz lakosság sérelmei jó ürügyül szolgálnak a tábornoki kardcsörtetéshez. Ráadásul Romániát érzékenyen érinti a moldovaiaktól eltokosított Dnyeszteren túli terület kérdése, de Bukovina vagy Észak-Máramaros sorsa is becsúszik a vitatott terítékre.

Ilyen körülmények közepette az amerikaiak uralta észak-atlanti szövetség a mediterrán védőbástya szerepét osztaná ránk. Ami végső soron hadászati kitettségünket is fokozza. A kormányfő ezt a tegnapi évfordulós konferencián úgy határozta meg, hogy Romániának vállalnia kell NATO-hátország szerepét ebben a feszült térségben. És több pénzt kell védelmi célokra áldoznia.

Úgy megközelítőleg a hazai össztermék két százalékát. Gondolhatják, hogy a szűkösre tervezett költségvetés honnan fogja ezt kiizzadni. A mi zsebünkből, természetesen. Az üzemanyag és energiaár-robbanás közepette nem valami megnyugtató hír.”