„Túlszabályoz, agyonbürokratizál mindent, álkérdések elemzésével, megvitatásával tölti idejét, nem képes pragmatikus válaszokat adni jelentős kérdésekre. Lesöpri, hatáskörén kívülinek tekinti a kényes témákat – lásd a nemzeti kisebbségek ügyét –, vagy semmitmondó hadovázással terel. Még ennél is többet ártanak azonban amúgy sem fényes megítélésében azok a hazai, országos és helyi vezetők, akik saját tehetségtelenségüket, tehetetlenségüket leplezendő folyton az unióra mutogatnak.
Elég csak szűkebb pátriánkban szétnéznünk, és visszásságok egész sorát fedezhet­jük fel. Európai pénzből épül, szépül Sep­siszentgyörgy, ám néhány éve ültetett díszfákat vágnak ki, hogy a „normáknak” megfelelő méretű járdák, utak szülessenek. A legolcsóbb ajánlatot tevő, így nyertes cég hónapokon, éveken át építi a vízvezeték-, csatornahálózatot, túrja-fúrja az utakat, nem győzi kijavítani az olcsó alapanyagok, munkaerő okozta hibákat, s mire azt hinnénk, elkészült, kezdi elölről.

A vadonatúj úton az aszfaltréteg egy év után süllyedni, lyukadni kezd. A vendégforgalom fellendítését célzó A borvíz útja program tájidegen, alig-alig működő fürdők sorát szüli, sok helyen borvíz nélkül, egy jól csengő tervre elköltött sok millió euró eredménye silány, hatása elenyésző, ám sikerül jó pár alvállalkozóként alkalmazott helyi céget csődközeli állapotba juttatnia.

Ez csak néhány példa az elmúlt évek háromszéki beruházásaiból, és minden esetben Brüsszelre mutogatnak a hatóságok, az ottani elvárásokra, követelményekre hivatkoznak a fércművek, a kudarc miatt.
Csakhogy egyre-másra kiderül, mindez üres és olcsó kifogás.”